Leírhatatlan látvány taglózott le
hétfőn reggel, amint az intézetbe hajtottam… A sportpályát övező, hűst,
árnyékot adó, levegőt tisztító nyárfákat
mind kivágták… Mára a fűzeket és a
fenyőket is elpusztították.
Megfájdult a lelkem, úgy éreztem összeroppanok… Bénultan meredtem
magam elé, azt hittem többet nem árthatnak… Hasonló emlék hatolt elém, amikor az
intézmény frontjáról a gyönyörű fasort kivágták… Váratlanul, egyik napról a
másikra. Az indok ugyanaz volt. A kollégák szerint, nem volt ok rá. Az utca felől árnyékot kapott a főépület, védte
a zajtól, a portól, a szmogtól, a hőségtől az itt élőket. A hátsó rész
lehetőséget adott a hűsölésre, levegőzésre, kis elvonulásra. Az utóbbinak egyébként
is híján vannak a lakók, tekintve, hogy
nagy létszámú otthonról beszélünk…
Erre azért nem számítottam…
Sebbel-lobbal történt a favágás, mert hétfőn reggelre szinte mindent
letaroltak… Az intézetbe érkezve épp egy platós kamion indult el, töméntelen
fahasábokkal megpakolva… Ki tudja merre tartott…
Épp egy hete, hogy folyamatosan
hallani a fűrészek hangját, megállás nélkül dolgoznak az emberek. Nem látni
tétlen embert, mindenki azon szorgoskodik, hogy minél hamarabb végezzenek.
A lakóink sorra megkerestek és
tették fel ők is a kérdést, miért kell kivágni a fákat? Ugyanezt kérdeztem első
eszmélésem után a vezetőmtől, aki felkészülten a kérdésre, már mondta is a hivatalosnak
tűnő verziót, miszerint bevizsgáltatták, és korhadtnak találták a fákat, ezért
kell őket kivágni. Majd ültetnek helyette. Hogy kitől kértek vizsgálatot nem
tudni, de halasiaktól nem, az biztos. Vizsgálódó embereket senki sem látott ez
ügyben az intézmény területén! Megtehetik, mert magánterület. Azt csinálnak,
amit akarnak! Kérdezem én, kinek a magánterülete? Ki a magán ebben az értelemben: a megye, az elnök, az igazgató? Hát ez
nem a betegeknek az otthona? Nem tartozna ez rájuk, vagy ránk dolgozókra? Őket,
minket megkérdeztek?
Vandalizmus folyik… Sebtében, hamarjában. Nem várták meg míg elhullatják lombjukat… A fák élnek, és csak sírnak…
Tövükben elfűrészelt keresztmetszetük könnyezik. Körbeásták már a gyökerüket
is, a nedvedző felületre földet hánytak… Mintha élve temették volna el őket…
Nincs kegyelem, gyökerestül irtják ki a betegnek mondott fákat! Pedig a beteg
fa is gyógyítható, megmenthető.
Az egészséges fákat betegnek nyilvánítva elpusztítják, a valóban beteg
fákat pedig gyógyítás helyett halálra ítélik! Milyen ismerős
ez a hozzáállás, ez a bánásmód… Ettől persze csak még nehezebb ezzel
megbirkózni… Ezt én szándékos károkozásnak látom, ráadásul visszafordíthatatlan
a rombolás!
Ma reggel egy ismerős személyautóra
csatolt utánfutó volt dugig felpakolva, a kivágott, méteresre darabolt fával.
Lassítottam, talán meg is álltam egy pillanatra mellette, mert kíváncsi voltam,
hogy ki viszi el a fát. Megdöbbenésemre egyik volt portásunkat véltem felfedezni a
volán mögött. Épp indultak… Fél kilenc előtt néhány perccel ugyanott voltak, s
ismét pakolták a fát, az utánfutóra… Megálltam, s megkérdeztem, hova viszik a
fát? A kérdésemre magabiztosan válaszolt: Mi hozzánk. Gulyás úr a fakitermelő
vállalkozó! Nem szóltam, csak tűnődve megtorpantam, s néhány másodpercre meg is
állhattam. A magyarázkodás folytatódott… Meg kell nézni a fák tövét, látszik,
hogy betegek voltak… lehet még bírta volna úgy öt évig és csak akkor kellene
kivágni! Hallgattam, és tovább érvelt… Miért, jobb lett volna, ha akkor majd
egy nagy viharban, ha letörik az ága, és ha egy lakó véletlen arra jár, és ha
pont ráesik, és ha úgy megsérül? Az jobb lett volna?
Ha, ha, ha, ha, ha. Ne értsék
félre, ez nem nevetés, csak ennyi „ha” hangzott el az érvelésében, ami bennem
még jobban megerősítette kételyemet, a hivatalos verzióval kapcsolatban!
Kérdések sokaságát indította el
bennem, s gondolom önökben is… Miért, ki, hova, mennyiért viszi a fát? Hova
fizetnek, hol mérik a mennyiséget?
Honnan jött a hirtelen ötlet? Mennyi
bevételt jelent ez az intézménynek? A bevételt betervezték a költségvetésbe?
Mire fordítják majd?
Én ugyan nem értek a fákhoz, de
azt tudom, hogy nem kivágatni kell a fákat, hanem ültetni…
Eszembe jutott az előző
igazgatónő, aki sok fát ültetett, hogy ne legyen kopár az intézmény, és a
lakóknak legyen hol hűsölni. Ő ültetett, az utódja pedig kivágat… Egyiknek
fontos volt a beteg, a másiknak más a fontos, a beteg nem…
Ha már nem tudtuk megmenteni a fákat,
legalább sirassuk meg őket… Hátha a sírás gyógyító hatása méregtelenít
bennünket, és a megmaradottakkal végre emberségesen tudunk bánni!
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
