PAP PARA...

Korábbi bejegyzésre (Lásd: ITT!) reagálva ön megtámadta blogunkat, szennyesnek és mocskosnak nevezve azt. (Egyébként a moderált blogbejegyzés a Halasi Tükörben, Újra Halason a "tékozló fiú" (Lásd ITT!) címmel megjelent, önnel készült  interjúra reagálva született, mellesleg nem tőlünk.)

Elmondta, hogy az abban foglaltak alaptalan rágalmakat fogalmaznak meg, és hazugságokat tartalmaznak… Bár ön nem olvassa a Netrefel!-t, mégis részletes információkkal rendelkezik annak tartalmáról, elmondása szerint, a kollégák kinyomtatott formában tárták azt ön elé.  

Cáfolta, hogy az intézményünk kifizetett 700 ezer Ft-ot az előző munkahelyének… Elmondta, hogy ezt a kaposvári kórház, odaadó szolgálata iránti tiszteletből elengedte, így tanulmányi költségeinek visszafizetésétől eltekintettek.

Hazugságnak nevezte azon állítást, miszerint három takarítót küldtek el, hogy önt alkalmazhassa intézményünk. (Megjegyzem, ilyen állítás nem szerepel sem a bejegyzésben, sem a hozzászólásokban. Pontos idézet: „Esetleg úgy tudom elképzelni, hogy elküldünk három takarítónőt, és az így megmaradt bért átadjuk a lelkipásztornak.”)

Követelte továbbá, hogy állítsuk ön elé azt illetőt, aki ezt az információt kiszolgáltatta, vagy azonnal nevezzük meg, az illető személyt. Követelésének adott hangot arra nézve is, hogy az önnel kapcsolatos cikket távolítsuk el. Megtiltotta továbbá, hogy személyéről bármilyen formában említést tegyünk blogunkon.

Amennyiben kérésének nem teszünk eleget, úgy a blog szerkesztőjét rágalmazásért perbe fogja.
Természetesen önnek erre lehetősége van.

Szem előtt, és tiszteletben tartva kérését, valamint mérlegelve lehetőségeinket, ezúton tájékoztatjuk, hogy annak teljesítése blogunk jogi-etikai szabályai szerint, nem áll módunkban. A Médiatörvény idevonatkozó passzusai megerősítik az eddigi szabályozást, melyet magunkra nézve elfogadottnak és irányadónak tartunk a jövőben is.

Írtunk már a bloggal kapcsolatos hivatalos, jogi és etikai  szabályozásokról, melyet ön is megtekinthet egy korábbi írásunkban.

Lásd még: hozzászólás

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

Munkával büntetnek...

„Nem lehet az embereket munkával büntetni!” – hangzott el Gyurcsány Ferenc szájából pár évvel ezelőtt.

Igen ám, de nekünk a munka nem büntetés. Persze ezt sokan nem értik, mert azt nézik, hogy lehet úgy hozzáállni, hogy más jobban hozzáférjen, vagy úgy csinálni, mintha…

A mentálhigiénés csoport szakmai(nak álcázott) kirándulást szervezett, a változatosság kedvéért – ismét – egy börtönbe: a két IMEI-s (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) látogatás után harmadikként a Kalocsai Börtön és Fegyházba. Nálam ez már súrolja a perverzitás határát. Na meg, ha „sikerül bejutni és belefér az időnkbe”  - amit mellesleg már rég leszerveztek, - „akkor megnézzük az Érseki Palotát.” - tájékoztattak.

Sajnos én nem tudok velük menni, mert nem tudták előre bediktálni az adataimat, és nem volt meg az elérhetőségem.(!) Megjegyzem, a lakcímem 10 éve nem változott, és másnapra ideér a levél az intézményből… ahogy ezt korábban, többször is sikeresen megtette a tájékoztató. Arról nem is beszélve, ha a bloggal kapcsolatban kifogást emelt, azonnal megtalálta elérhetőségünket e-mailben.

Kis buták. Miért nem mondták, hogy nem akarják, hogy én is menjek. Megértettem volna... (Az IMEI-be volt korábban gondozottam, akit rendszeresen  látogattam, Kalocsán pedig fél éves börtönmissziós gyakorlaton vettem rész...) Ráadásul mindenki óhaja ez, az övék is, az enyém is… én szívesebben dolgozom, mint hogy huszonötödször elmenjek egy általam jól ismert nyomasztó helyre, nyomasztó légkörben. Elkerülhették volna a kínos magyarázkodást is, meg ezt a blogbejegyzést is.

Tehát a kollégáim kirándulnak, - azok is, akik nem tartoznak a csoportba, – én dolgozom a kreatív műhelybe, ahol újabb meglepetés várt…

Folyt. köv.

„Le vagyok írva!”

Csoporttársamat, Gyenizse Imrét a kreatív műhelyben helyettesítve tudom meg a betegektől, hogy ő már rég leírt engem, mert én feljelentgetem a saját kollégáimat!(?)* Megrökönyödtem… Soha nem jelentettem fel őket, tehát az állítás nem igaz. Másfelől, hogyan lehetséges az, hogy egy segítő egy másik segítőt a lakóknak elmarasztalóan véleményez, ráadásul a háta mögött. Arról nem is beszélve, hogy hazugságot állít! Ez nem csak a szociális szakmai etikát sérti, hanem a legelemibb társas érintkezés alapszabályait. Nem elég, hogy hazugságot állít, hanem a tényeket is elhallgatja, hogy ő rólam, - felsőbb biztatásra, többed magával - a hátam mögött, rágalmazó leveleket írogat az igazgatónőnek!

Akik rólam vezetői utasításra valótlanságokat írogatva jelentgetnek, azok vádolnak meg azzal, hogy én mindenkit feljelentgetek. Ezt a pszichológia projekciónak hívja.

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy szociális munka napján megyei kitüntetett dolgozóról van szó! Amiket még halkabban kellene megjegyeznem, azokat már nem is fogják hallani… Tőlem nem.

S ha most azt állítom, hogy ennek ellenére nem neheztelek rá, úgy sem hiszik el nekem, pedig így igaz.

(*Arra nem gondolhatott, amikor a főnővért fel kellett jelentenem, mert a  lakók és kollégák előtt fenyegetett meg tettlegességgel, hiszen akkor nem használt volna többes számot.)

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

A hozzátartozó jogán I.

Édesapám nevében

Amikor az ember elveszti azt, akihez lelkileg a legjobban kötődik, örökös űr tátong a szívében. Innentől kezdve, a bennünk levő láthatatlan skálán, mindenkit hozzá mérünk. Édesapámra gondolok.

A betegverésekről terjengő hírek hallatán édesanyám is kétségbeesett. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy mi van ha szeretett férjét mégsem baleset érte az otthonban, hanem szándékos gondatlanság, vagy annál még rosszabb…

Hatvankét évesen egy autóbaleset következtében beütötte a fejét, agyrázkódást kapott. Fokozatosan épült le… Először csak kreativitása szűnt meg, majd érdektelenné vált.  Memóriája rohamosan romlani kezdett, majd elvesztette önellátási képességét. Édesanyám nem bírta tovább az ápolását, felügyeletét egyedül, ezért hazajöttem Budapestről. Ketten egy évig felváltva felügyeltük, ápoltuk, gondoztuk, szerettük… Felcserélődtek nála az éjszakák és a nappalok, folyamatos figyelmet igényelt. Egy percre sem hagyhattuk magára. Minden odafigyelésünk ellenére is elveszett egyszer… mindenhol kerestük, de nem találtuk. Leírhatatlan félelem, kétségbeesés és fájdalom tört ránk. Másfél napig nem talált haza, házról házra bolyongott, míg egy régi ismerős segítségével hazakerült. Beláttuk, az intézményes ellátást nem tudjuk nélkülözni. Idősek otthonába került, ahol akkor még nem volt demens részleg. Többször bántalmazták – valószínűleg – egy betegtársa. Mivel nem tudták számára a kellő ápolást, biztonságot garantálni, a Kőrösi úti otthonba tanácsolták.

Édesanyám itt is minden nap látogatta, segített az ellátásában; etetés, borotválás, fogmosás, sétálás… Minden hétvégén hazavitte.

Egyszer szóltak édesanyámnak, hogy a Balázs bácsi ráesett a fotel karfájára, és bevitték az urológiára, ahol ellátták. Otthoni fürdetésnél vette észre, hogy az ülepe, combja tiszta lila, mindkét heréje súlyosan megsérült.

Egy másik alkalommal figyelmeztették anyukámat, hogy vigyázzon, mert történt valami édesapámmal, és rá akarják kenni a történteket, mintha otthon történt volna vele... Édesanyám bement, és észrevette, hogy egy-egy  tenyérnyi nagyságú felhólyagosodott égés van a deréktáján, és alatta. Édesapám nem tudta felidézni a baleset körülményeit. Azt mondták, ráült az udvaron a forró aknatetőre. Sosem tudtuk meg, mi történt…

Végül kórházba került, tüdőgyulladással… Hétvégén hazajöttem, meglátogattam, és mentem vissza Budapestre. Két nap múlva édesanyám késő este felhívott, hogy menjek haza, mert édesapám szerinte nincs jól… Nem estem kétségbe, hiszen anyukám aggódós volt, édesapám két napja még jól volt, és különben is, vele nem történhet semmi… Mindenesetre a következő vonattal elindultam haza. Otthon, az állomáson várt a fiatalabb bátyám… életem legrosszabb hírével… 

Egyedül volt, idegen helyen, idegen emberek között… Édesanyám azért is sírt, mert haza akarta vinni őt, mégis engedte, hogy meggyőzzék: hagyja a kórházba, mert csak ott tudnak azonnal beavatkozni, ha szükséges! 

Haza kellett volna vinnünk, és mellette kellett volna maradnunk. Ott kell lennünk szeretteink mellett, ha elmennek.

Sokáig én sem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy édesapámat szándékosan bántalmazhatták az otthonban… Reménykedek, hogy neki nem hátbaveréstől lett tüdőgyulladása…

Imádkozom a bántalmazókért, hogy megtérjenek mielőtt Isten ítélőszéke elé állnak, mert ott már nincs bocsánat. Még nem késő, tart a kegyelmi idő, van esély a megbánásra! 

Ki kért engem a képviseletre,  szólásra, milyen jogon avatkozom bele az intézmény dolgaiba? - kérdezik gyakran. Bár a kérdés feltevése sem helyénvaló, de azért válaszolok: A hozzátartozó jogán.
Küzdelmem messze túlmutat intézményi tevékenységemen, munkakörömön, közalkalmazotti tanácstagságomon, szakmai hivatástudatomon, a blogon… A felhatalmazást legfelülről kaptam, ezért sokak nevében kell  felemelnem szavam… először is, édesapám nevében… 

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

Találják ki, melyik dolgozó nem rokon, avagy jóbarát!

Nagyításért kattíntson a képre!

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT
 
www.pszicho.net

Segítsünk! II.

Felhívás egyhavi bér felajánlására

Egyhavi bérük felajánlására kérte az osztályvezetői, illetve az annál magasabb beosztásokban, állami szférában dolgozó köztisztviselőket és közalkalmazottakat a Társadalmi Konföderáció.

A Társadalmi Konföderáció azt javasolja, hogy a felajánlásokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat OTP Banknál vezetett 11784009-20200673 számú számlájára küldjék "iszapkárosultak" megjelöléssel - közölte a segélyszervezet pénteken az MTI-vel.

A felhívást Klug Lajos, az önkormányzat városfejlesztési főosztályának műszaki osztályvezetője, a konföderáció egykori alelnöke indította el, melyhez csatlakozott és támogatja a Társadalmi Konföderáció elnöke, Bányai Péter Mihály is.

"Lehet, hogy kérésem túlzottnak tűnik, de emberek váltak földönfutóvá több megyében is, ezért kérek mindenkit az állami szférában köztisztviselői és közalkalmazotti körökben, hogy osztályvezetői és annál feljebb lévő beosztásokban csatlakozzanak a következő felhívásomhoz: felajánljuk egyhavi bérünket a rendkívüli természeti katasztrófa kárenyhítésére és az ott lévő emberek életének újrakezdéséhez. Természetesen minden céget és magáncsatlakozót fogadunk, beleértve országgyűlési képviselőinket is" - olvasható a felhívásban.

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

Segítsünk!

Adományvonal, a Vörösiszap-katasztrófa károsultjainak. Hívja az 1752-es számot!

250,- Ft támogatás/hívás 

Bővebben: ITT!  www.nsv.hu

Ez maradt! De folytatják!

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net