Minap összefutottam, egy régi
ismerősömmel, aki tudván, hogy régen a Kőrösin dolgoztam, megkérdezte, hogy ott
vagyok e még… Majd részvétéről tanúsított azért a sok rágalomért, amely az
intézményünket érte, éri…
Kérdeztem, hogy honnan hallott az
ügyről, mire elmondta, hogy a keresztgyereke dolgozott ott, akinek a nevét is
említette… Azt mondta neki, „engem is bebörtönözhetnének, vagy elítélhetnének,
és ezzel az erővel bárkit, aki ott dolgozik…”
Emlékszem, hogy a 7. osztály főnővére ország-világ előtt
elszólta magát, s azt mondta, hogy az biztos, hogy ok nélkül itt senkit sem bántanak az osztályon… Ez az én
olvasatomban azt jelenti, hogy okkal nyugodtan bánthatjuk a betegeket!(?)
Meggyőződésem, hogy sokan elhiszik azt, hogy egy-két pofon az nem bántás,
főleg, ha szerintük „megérdemli” a beteg… Ha ezt figyelembe vesszük, és azt,
amit igazgatónő a tüntetés kapcsán a
Halas Tv-nek nyilatkozott, hogy a dolgozók
veszélyben vannak a lakóktól, akkor nem szabad csodálkoznunk, hogy az
emberek félreinformáltak lesznek… Ráadásul, erre még a helyi médiumok is
ráerősítenek.
Azt kérdeztem ismerősömtől, ha a
te hozzátartozódat hátulról nyakon vágják, vagy megrángatják, mert lassabban
teszi meg a várt dolgot a kelleténél, arról te mit gondolsz? Bántják, vagy nem?
A válasza egyértelmű volt.
A történtek megítélése a
válaszoló értékrendjétől is függ…
Ha valaki a gyerekét pofonnal is
neveli, azt némelyek már bántalmazásnak tartják, sőt még a makarenkói pofont is…
Ha valakinek sűrűbben eljár a
keze a kelleténél(?), azért ő még nyugodtan állítja, hogy ő nem bánt senkit, hiszen
megérdemelte… Úgy érzi, nem hazudik!
Ha valaki veri a gyerekét
rendszeresen, és megkérdezik tőle, hogy igaz-e, akkor azt fogja mondani, hogy ő
nem veri, csak a szomszédja, aki rugdossa is… A verés az, amit a másik csinál,
ami súlyosabb az ő tetténél, tehát ő vétlen, más szóval ártatlan…
Az, hogy egy-egy történést hogyan látunk, láttatunk, függ attól is, hogy minket hogy
neveltek, s azt mi, az idő távlatából, hogyan ítéljük meg… Az is tükröződik
véleményünkben, hogy mely szerepünkbe kerülünk egy ilyen helyzetbe: hozzátartozó,
segítő, hatóság… Kérdés lehet, hogy az
adott kultúrákban, hogyan viszonyulnak a bántalmazáshoz.
A liberális neveltetés szerint
nem lehet bántalmazni a gyereket, egy újjal se…
A keresztény kultúrkörbe belefér,
sőt helyénvaló az időben, okkal, és mértékkel történő fenyítés…
A cigány kultúrában egymás
bántalmazása, egyfajta kommunikációs eszközként is működhet, sőt időnként
elvárásként is megjelenik... Belső magánügynek tekintik, az intim szférájukhoz
tartozik. (Aki pedig ebbe beleavatkozik,
az az összessel találja magát szembe!) Mégsem élik meg verésként, vagy
büntetésként. S ha így van, miért számítana bűnnek?
Minden egyes eset vizsgálatakor felül kell helyezkedni látásmódunkon, hogy
reálisan tudjuk értékelni a helyzetet, megállapítani a tényeket, hogy
megnevezzük a felelősöket.
Sajnos túlnyomórészt, még mindig
csak a vezetőkről, dolgozókról folyik a diskurzus. A lényeg felett nem szabadna
elsikkadni: mi van a betegekkel… Hogyan kárpótolhatjuk a betegeket, akiket
fájdalom, és sérelem ért… Mármint azokat, akik még élnek… Mert az eset óta,
váratlanul, két áldozat is elhunyt…
Minden elvesztegetett perc, újabb
potenciális áldozatot rejt magába. Beteget, munkatársat egyaránt...
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
