Három különböző, de mégis
egybevágó történetet szeretnék megosztani önökkel. Mindháromban egy közös vonás van, melyet önök is fel fognak
ismerni.
Panaszkodik a lakó, hogy nincs
cigarettája…
Megértem. Aki dohányzik és nincs
cigarettája, annak bizony ez, - a meglévőkön felül - egy újabb stresszt jelent.
Elmondja az egyik súlyos beteg - aki nem szokott hazudni -, hogy aznap még nem kapta meg a cigarettáját… Mondom az
nem lehet, hiszen neki úgy osztják be az ápolók… Azt mondja, igen, de ma nem
kapta meg… Erősködik: Tényleg, nem hazudok!
Tudom. Mit mondtak, miért nincs? - kérdezem.
Először, azt mondták nem találják, majd azt, hogy már megkaptam! De nem kaptam
meg!
A másik beteg, aki ezt türelmesen
hallgatja, figyeli reakciómat. Látja, hogy hiszek neki… Kis idő múlva
megszólal, és azt panaszolja el, hogy megalázónak
tartja, hogy a saját cigijéért, ott kell állni és várakozni a nővérszoba ajtaja
előtt… Úgy érzi, hogy időnként könyörögni
kell érte, már neki kellemetlen. Meggyőződése, hogy sokszor szándékosan váratják őket, bár a
hivatalos magyarázat az, hogy nem érnek rá. Elmondta még, hogy ő is megérti, ha
sok a dolog, vagy kevesen vannak, vagy történés van. Különbséget tud tenni azonban
e között és a szívatás között. Kávézzanak, cigizzenek, beszélgessenek, nincs
ezzel gond, - mondja -, de előbb adják oda, ami az övék!
Bekapcsolódik egy másik osztály
lakója is a beszélgetésbe. Náluk az a gyakorlat, hogy a betegek akkor kapják meg a cigijüket, ha előbb felmossák a folyosót…
Ha ez így van, az felháborító! Nem csak azért, mert ilyen
előfordulhat, hanem azért, mert olyan ápolók dolgozhatnak nálunk, akik
szándékosan megalázzák és kiszolgáltatottá teszik a betegeket, csak azért, hogy
megmutassák nekik, ki a „főnök”. A legtragikusabb az egészben, hogy az
ilyeneket nem vetik ki maguk közül a többiek. Ez két dologról árulkodik, ők vannak
többen (remélem nem így van), illetve őket
erősíti meg a vezetés (ez utóbbiról meggyőződhettünk: tüntetés, kitüntetés,
jelölés…).
Eszembe jutottak a híradásokból
jól ismert képsorok, ahol a foglyokat szándékosan megalázzák, kínozzák…
Aberráltak, akiket nem szabadna
fegyveres testületnél alkalmazni, sőt, emberek közelében sem. Ahogyan nálunk se
a kápósokat ápolóként alkalmazni.
Azoknak a kápós ápolóknak, aki a
fentiekben magukra ismernek, azt tanácsolom, amennyiben nem tudnak
változtatni hozzáállásukon, azonnal távozzanak!
Ne felejtsék el, mi vagyunk a lakókért, nem ők miértünk!
Persze ez nem jelenti azt, hogy kénye kedvük szerint ugráltathatnak minket, de
igenis jelenti azt, hogy haladék nélkül ki kell szolgálnunk őket mindabban, ami
megilleti őket, és a javukat szolgálja.
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net Kiskunhalas