Netre fel!

2010. december 5., vasárnap

Szíve joga

"A jog nem változtatja meg a szíveket,

de féken tartja a szívteleneket."

Martin Luther King

WWW.Független N.J.-től kaptuk, köszönjük!

2010. december 2., csütörtök

Intézményi rendezvényen az egyik, - erőszakosságáról ismert - ápoló mellénk állt, és ápoló kollégájának, az „Aki nekem rosszat akar…” kezdetű mondattal fordult felénk. Lehet, üzenni akart valamit…
Nem értettem teljesen, de hogy fél, az világossá vált előttem…

Nem vagyok katolikus, legalábbis teológiai értelemben… Mégis nagyon hiányolom, hogy a protestáns bűnvallásból kimaradt a mulasztás vétke…

Sokaknak ismerős ez, az érintettek közül is sokan ott ülnek hétről-hétre és hangosan mormolják az imádságot:

„Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem”…

A mulasztás vétke a hallgatás is.

Van aki azért hallgat, mert nem bírja a konfrontációt…

Van aki azért, mert nem akar bajba kerülni… (aki eddig nálunk egy problémát, jobbító szándékkal feltárt, annak így, vagy úgy, de komoly hátránya származott belőle)

Van aki azért hallgat, mert nem tudja kitenni magát az azt követő tortúrának…

Van aki azért hallgat, mert megfenyegették…

Van aki azért hallgat, mert a barátja is érintett…

Van aki a betegsége mögé bújik…

Van aki azért, mert ő sem vétlen…

Mind alapos indok a hallgatásra, de egyik sem méltányolható, vagy elfogadható.

Tekintsünk el attól, hogy mi is belekeveredtünk tanúként, vétkesként, cinkosként…

Felejtsük most el, hogy néha eljárt a kezünk…

Ne hozzuk fel mentségünkre, hogy minket is megzsaroltak…

Hagyjuk figyelmen kívül azt is, hogy milyen barát az, aki veri a betegeket, s nem mellesleg tőlem hamis tanúzást vár el…

Az egész úgy rossz, ahogy van. S még erről sem csak mi tehetünk, hiszen ilyen a szakma, nincs szűrés, ilyen a vezetés, ez a bevett módszer, ide közvetítettek ki, csak itt kaptam munkát, máshol nem tudnék elhelyezkedni, stb…

A „Ne szólj szám, nem fáj fejem” szólás nálunk folytonos megerősítést nyert a fejekben, a vezetés részéről. Ennek betartása azonban nem vall bölcsességre, mint ahogyan a „Hallgatni arany” közmondás sem.

Ez a csönd, vádként hatol a lelkekbe, ami már-már felér egy üvöltéssel…

A hallgatás bére

Sokan azért hallgatnak, mert már nincs erejük szólni… Vannak, akik taktikusan kivárnak, hogy mások kikaparják nekik a gesztenyét.

Teljesen mindegy azonban, mi okból hallgatunk. Egy kérdést kell feltennünk és megértenünk. Miért fizetnek az adófizetők minket? Azért, mert ránk bízzák a szeretteiket, az elesetteket. Bizalmi állásban vagyunk, ha úgy tetszik.

Nem azért fizetnek, hogy hagyjuk, támogassuk az erőszakot, a rossz bánásmódot, a megaláztatást, a visszaélést! Ha valaki hagyja, hogy ez eggyel is megtörténjen, az az összessel ezt teszi!

Van aki úgy próbálja lelkiismeretét enyhíteni, hogy igyekszik kiválóan ellátni munkáját. De műszak után, ő is hazamegy, tehát ott hagyja a kiszolgáltatott betegeket azokra, akikre saját hozzátartozóit sosem bízná! Struccpolitikát folytat… Hiszen tudja, vannak, akik kifejezetten ártanak a betegeknek. Az alkalmatlanok pedig – köztük vezetők is - a legjobbakat is magukkal rántják, ha másért nem, hát azért, hogy hallgatásra kényszerítsék.

Ezzel meghazudtolja saját értékeit, hivatásához is méltatlanná válik, és saját maga alkalmatlanságáról tesz tanúbizonyságot!

De a belső hangot, nem lehet végtelenségig elnyomni… Ugyanis vagy megszűnik, s akkor már nincs is nyomás, vagy kitör, és teljességgel felszabadul a teher alól… Az előbbi a pusztuláshoz, az utóbbi gyógyuláshoz vezet… Mindenki választ! Az is, aki nem választ. Ha nem választ, vagy nem választja a helyeset, akkor rossz döntést hozott!

Aki tehát a hallgatást választja a jelzés, a szólás, a vallomástétel, vagy intézkedés helyett, az mulasztást követ el. A mulasztás pedig bűn. Ez a bűn, pedig újabb bűnt szül, ugyanis ilyen a gonosz(ság) természete.

Aki pedig ezt önös érdektől vezérelve hivatásából adódóan is elköveti, annak nem lehet többé hivatása. Felelnie kell Isten, és a bírák előtt egyaránt!

A kolléga félelme nem alaptalan, bár neki tudnia kellene, hogy nem a hatóságok szorongattatják, hanem a lelkiismerete. Tudja jól, van ami sokkal rosszabb a börtönnél…

Ezen pedig csak egy módon lehet segíteni…

Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net Kiskunhalas

2010. december 1., szerda

NÉMASÁG

Kampánycsend :)

Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net Kiskunhalas

2010. november 30., kedd

Emberség-próba

Az alábbi levelet juttatták el hozzánk:

„Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Rendkívül szégyellem, hogy hozzátok kell fordulnom segítségért, de az életemről van szó. Ilyenkor bármit megtesz az ember, úgy gondolom, csak még egy pár évet életben maradhasson. Még soha nem tettem ilyet, hogy kolduljak, borzasztóan nehezemre esik. Ami lehetőség csak lehetett, mindent megtettem, hogy ezt elkerüljem. Sajnos, mindenütt széttárt karokra, elutasításra, részvétes gondolatokra, segítés elutasítására jutottam. Mindenki arra hivatkozott, hogy amit tudtak, az árvízkárosultakon, valamint a vörösiszap-károsultakon segítettek. (Máltai Szeretetszolgálat, Polgármesteri Hivatal, Vállalkozók tömege...)
Nekem viszont most az életemről van szó.

Október közepén kiderült, hogy súlyos, obstruktív alvási apnoé betegségem van. Csak lélegeztető géppel tudok aludni. A kórház 2 hónapra adott kölcsöngépet, melyet hamarosan vissza kell adnom, addig pedig magamnak kell megvásárolni a gépet, amely 198.750.- Ft-ba kerül, melyből a rám eső rész költsége 120 ezer Ft. A többit az OEP téríti. Ezt képtelen vagyok a rokkant-nyugdíjamból ennyi idő alatt összekaparni. E betegségem mellett sajnos még nagyon súlyos érbetegségem is van (a 6 év alatt 7x műtöttek, jelenleg is mindkét combom trombózisos), valamint gerincsérv is előjött.

Kérlek Benneteket, lehetőségeitek szerint segítsetek abban, hogy ehhez a géphez hozzájuthassak…

Tudom, tapasztalom, mindenkinek nagyon nehéz a megélhetés…
Amennyiben lehetőségetek engedi és szeretnétek segíteni rajtam, az alábbi számlaszámra utalhatjátok a gép megvételéhez az adományotokat:

Borotai Takarékszövetkezet
51100074-10020322 Dánfi Árpádné

A legkisebb segítséget is nagy örömmel fogadok…
...Jó egészséget, minden elképzelhető jót kívánok! Dánfiné Icu”

Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net Kiskunhalas

2010. november 28., vasárnap

(K)ápolók

Három különböző, de mégis egybevágó történetet szeretnék megosztani önökkel. Mindháromban egy közös vonás van, melyet önök is fel fognak ismerni.

Panaszkodik a lakó, hogy nincs cigarettája…

Megértem. Aki dohányzik és nincs cigarettája, annak bizony ez, - a meglévőkön felül - egy újabb stresszt jelent. Elmondja az egyik súlyos beteg - aki nem szokott hazudni -, hogy aznap még nem kapta meg a cigarettáját… Mondom az nem lehet, hiszen neki úgy osztják be az ápolók… Azt mondja, igen, de ma nem kapta meg… Erősködik: Tényleg, nem hazudok!

Tudom. Mit mondtak, miért nincs? - kérdezem. Először, azt mondták nem találják, majd azt, hogy már megkaptam! De nem kaptam meg!

A másik beteg, aki ezt türelmesen hallgatja, figyeli reakciómat. Látja, hogy hiszek neki… Kis idő múlva megszólal, és azt panaszolja el, hogy megalázónak tartja, hogy a saját cigijéért, ott kell állni és várakozni a nővérszoba ajtaja előtt… Úgy érzi, hogy időnként könyörögni kell érte, már neki kellemetlen. Meggyőződése, hogy sokszor szándékosan váratják őket, bár a hivatalos magyarázat az, hogy nem érnek rá. Elmondta még, hogy ő is megérti, ha sok a dolog, vagy kevesen vannak, vagy történés van. Különbséget tud tenni azonban e között és a szívatás között. Kávézzanak, cigizzenek, beszélgessenek, nincs ezzel gond, - mondja -, de előbb adják oda, ami az övék!

Bekapcsolódik egy másik osztály lakója is a beszélgetésbe. Náluk az a gyakorlat, hogy a betegek akkor kapják meg a cigijüket, ha előbb felmossák a folyosót…

Ha ez így van, az felháborító! Nem csak azért, mert ilyen előfordulhat, hanem azért, mert olyan ápolók dolgozhatnak nálunk, akik szándékosan megalázzák és kiszolgáltatottá teszik a betegeket, csak azért, hogy megmutassák nekik, ki a „főnök”. A legtragikusabb az egészben, hogy az ilyeneket nem vetik ki maguk közül a többiek. Ez két dologról árulkodik, ők vannak többen (remélem nem így van), illetve őket erősíti meg a vezetés (ez utóbbiról meggyőződhettünk: tüntetés, kitüntetés, jelölés…).

Eszembe jutottak a híradásokból jól ismert képsorok, ahol a foglyokat szándékosan megalázzák, kínozzák… Aberráltak, akiket nem szabadna fegyveres testületnél alkalmazni, sőt, emberek közelében sem. Ahogyan nálunk se a kápósokat ápolóként alkalmazni.

Azoknak a kápós ápolóknak, aki a fentiekben magukra ismernek, azt tanácsolom, amennyiben nem tudnak változtatni hozzáállásukon, azonnal távozzanak!

Ne felejtsék el, mi vagyunk a lakókért, nem ők miértünk! Persze ez nem jelenti azt, hogy kénye kedvük szerint ugráltathatnak minket, de igenis jelenti azt, hogy haladék nélkül ki kell szolgálnunk őket mindabban, ami megilleti őket, és a javukat szolgálja.