Megtérésemet követően az egyik
Istentiszteleten néztem az énekkarunk
szolgálatát. Azért mondom, hogy néztem, - túl azon, hogy hallgattam – mert
döbbenten vettem észre, hogy mindenki
milyen szép! Azok is nagyon szépek voltak, akiket eddig a küllemük alapján
nem láttam annak. Ez a szépség, nem az ő szépségük volt, hanem annak az isteni
személynek a kisugárzása, akiket ők korábban befogadtak… Szépségüket, a
későbbiekben sem láttam mulandónak.
Hasonló élményem volt Csíkszeredán, amikor bemutattak egy
néptáncos fiút. Barátjával, akinél vendégségben voltunk – együtt táncoltak a
Hargita együttesben. Vendéglátónk - akit évek múlva, az István a király csíksomlyói
produkciójában láthattuk viszont – pironkodó gúnynévvel illette őt. Mivel a legény helyesnek sem volt mondható,
ráadásul a gúnyneve is ártott a külső megítélésének, sajnálatot, részvétet
éreztem iránta, barátnőmmel egyetembe. Aztán este együtt mentünk szórakozni, és
láss csodát… Megszólalt a népzene, s
ez a fiú felkért egy táncos lányt, s úgy igazán megtáncoltatta… pörögtek,
forogtak… a fiú közben szólót is táncolt…
egyenes tartása, örömtől, büszkeségtől,
öntudattól áradó arca oly széppé, igen széppé (!) és vonzóvá tette, hogy
barátnőmmel nem tudtuk levenni a szemünket róla… Kiderült, hogy gúnyos
becézése ellenére, igen nagy népszerűségnek örvend a lyányok körében. Ugyanazt
gondoltuk… soha többé nem láttuk őt, nemhogy csúnyácskának, de még átlagosnak
sem…
A hagyomány őrzőjében ugyanazt a
sugárzó szépséget véltem felfedezni, mint korábban az énekkari tagok
esetében… Hiszem, a két különböző alkalom ellenére, ugyanazt a Lelket láthattam
áthatolni boldog lényükön. Ez a szerelem… Aki szerelmes, az megszépül… akiben
szeretet van, abban szépség van.
Persze ennek az ellenkezője is
igaz.
Nemcsak a bennünk levő szépség, hanem a
bennünk levő gonoszság, kín is kiül az arcunkra. Az emberek
indulatai, érzései nyomot hagynak az emberek arcán, tekintetén… mély nyomokat…
A ráncoknak, azok arcformáló erejének átütő üzenete van. Gondoljunk csak az
arcberendezés kifejezésünkre. Sokan, komoly tudományos megfigyelést szenteltek már
e témakörnek.
Egyik politikai választás
alkalmával, sokat tapasztalt kolléganőmnek, egy - számára ismeretlen - jelölt
fényképét mutattam meg, ezt kérdezve tőle: Mit gondolsz ránézésre, erről az
emberről?
- Erről? Pár másodpercig
elmélyült az arc tanulmányozásában, majd leszögezte:
- Ez egy alattomos, sunyi,
kétszínű, minden hájjal megkent ember. Semmi jó nem várható tőle…
- Talált, süllyedt…
Sajnos…
Jó hír azonban, hogy mi is
tehetünk azért, hogy bizalmat ébresszünk embertársainkban…
Perennis kedvenc mondása jutott
eszembe ismét, amivel változtathatunk belső, lelki állapotunkon, ami külsőnkre
is kellemes kihatással lehet: Mert, jónak lenni jó!
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas