Tegnap iratokat foglalt le a rendőrség. Az eljárás még tavaly májusban
indult egy negyvenmillió forintos hiányt mutató technikai raktárkészlet
miatt Kiss Zoltán Tamás, a holding vezérigazgatójának a feljelentésére,
ám vádemelési javaslat még nem született. A nyomozást tavaly decemberben
pedig elfogultság miatt áttették a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Rendőr-főkapitányságra.
Pásztorné Kovács Ágnes
rendőrségi szóvivő elmondta, jelenleg azt vizsgálják, milyen összeget
érint a bűncselekmény, illetve kik lehetnek érintettek benne. A
tanúmeghallgatások már folynak, gyanúsított azonban még nincs, így
őrizetbe sem vettek senkit - közölte.
Kiss Zoltán Tamás közölte, 2010. május 19-én tett
hivatalból feljelentést a technikai leltár vizsgálatakor tapasztalt
szabálytalanságok miatt. Ezekre akkor derült fény, amikor 2009 őszén, a
holding megalakulásakor átvették a vagyontárgyakat a
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzattól. Az átadás-átvétel során
kiderült, 2004 végétől több mint 40 millió forintnyi olyan tárgyat -
például hűtőket, kórházi ágyakat, napi tisztasági eszközöket is -
tartanak nyilván, amelyek a valóságban nem lelhetők fel,
felhasználásuknak sincs nyoma, illetve leselejtezve sincsenek.
A vezérigazgató közölte, a kinevezése előtt öt évvel korábbról
datálódó ügy teljes felderítéséhez belső eszközeik kevésnek bizonyultak,
ezért fordultak a rendőrséghez.
A holding gazdálkodásáról Kiss Zoltán Tamás azt közölte, annak
megalakulásakor a Jósa András Oktatókórház mellett csak a fehérgyarmati
és a nagykállói kórház lett a tagja; ekkor 6,3 milliárd forintnyi
adósságot kellett konszolidálniuk, amiből a legnagyobb tétel a Jósa
kórházé volt. 2010 nyarán csatlakozott hozzájuk a mátészalkai kórház.
Jelenleg a négy intézmény összes adóssága 4,5 milliárd forint, a 2010-es
évet viszont pozitív eredménnyel zárták.
Elmondta, a megtakarítás jelentős része a kiszervezett egységek
visszavételéből származik. A radiológiai szolgáltatást, a telepatológiát
és a teleradiológiát már visszavették, valamint tervezik a takarítás
kiszervezésének megszüntetését is.
Forrás: Magyar Nemzet
"Mert megérdemeltem!" Facebook