2011. október 3., hétfő
2011. október 1., szombat
Döntésképtelen bizottság
„Eredménytelennek nyilvánította a halasi pszichiátria
vezetői posztjára kiírt pályázatot pénteki ülésén a megyei önkormányzat
közgyűlése…
Dr. Molnár Gábor MSZP-s képviselő hozzászólásában úgy vélte:
lett volna alkalmas, megfelelő gyakorlattal rendelkező pályázó a három
jelentkező között. Évek óta tudják, hogy baj van a halasi pszichiátriával. A
pályázat eredménytelennek nyilvánítása tovább halogatja a helyzet megoldását.”…
A teljes cikk
megtekinthető: ITT!
2011. szeptember 29., csütörtök
Egy pályázati meghallgatás margójára…
A teljesség igénye nélkül kívánok
egy kis ízelítőt adni a meghallgatásomból…
Mikulásné Oláh Ágnes, kezdeti méltatás után felvetette,
hogy nem
értek a gazdasági dolgokhoz (a pályázati kiírásban nem volt feltétel
a gazdasági végzettség)... Majd veszek
föl egy gyakorlott szakembert, aki törvényesen és körültekintően fog bánni a
pénzekkel.
Annak a bérét, meg hogyan próbálnám meg
kigazdálkodni?... Hát átszervezéssel, mint írtam is.
S miből fizeti a fenntartó a munkaügyi perek
utáni követeléseket? Azokat kell elküldeni, akik nem nyerhetnek,
mert nem végeznek megfelelő, vagy semmilyen munkát. Egyébként pedig bérmegtakarításból.
Hogy gondolnám elküldeni azokat, akikre az
ártatlanság vélelme vonatkozik? Azonnal elmozdítanám őket a betegek mellől… Ez
a fogalom egy jogi fogalom, a büntető eljárás része… amit a betegek élete és
biztonsága felülír. Ráadásul nálunk az is a betegek mellett dolgozhat,
aki elismerte a visszaélést, bántalmazást... s ez véleményem szerint teljesen
elfogadhatatlan. Bocsánat, nemcsak az én véleményem szerint, hanem a szakma
véleménye szerint is. Ha ez ügyben a
delegált "szakember" Mikulásné Oláh Ágnes (Cegléd) konzultált volna szakemberekkel, vagy
csak a józan eszére hallgatna, nem tett volna fel buta, jogi furmányos
kérdéseket… Ha az ő hozzátartozója lenne az áldozat, valószínűleg nekirontott
volna az egész szakmának…
No jó, de nekem nincs
intézményvezetői gyakorlatom (ugyancsak nem volt feltétele a
pályázatnak)… De van, mondom, az MMSZ
Dél-Budai Központját vezettem Soros ösztöndíjasként… No jó, de akkor sem
volt kinevezve igazgatónak, hanem csak egy szerződés volt a Soros
Alapítvánnyal! Akkor hogyan láthattam bele, az intézmény egészének a
működésébe? A gazdasági rész, mint minden nagyobb (több telephelyű)
munkahelyen a központban van… Nem kellett belelátnom, nem az volt a feladatom.
(Szerinte pl. a Mozgássérültek
Kiskunhalasi Nevelőintézete vezetője nem
is vezető, mert nálunk végzik az adminisztratív feladatokat?)
Egy dologról
megbizonyosodhattunk… A közpénzek elherdálása senkit sem zavar, sőt a
delikvenseknek, aberráltaknak, bántalmazóknak, igenis helyük van az intézmény
további életében!
No jó. Azon most lépjünk túl,
hogy a régi
igazgatónak és a mostaninak sem volt gazdasági végzettsége, sőt szakmai (!) sem…
Ezt nem kifogásolta a bizottság, sőt, őket vélte, véli alkalmasnak!
Volt azonban közöttünk egy olyan szakember, akinek a pályázatába nem
lehetett belekötni… Tíz éve intézményvezető egy megyei pszichiátriai
otthonban, és lakóotthonban… Kiváló eredményeket produkált, szakmai ötletek,
megoldások és módszerek sokaságát kínálta föl a pályázatában az intézményünk
javára. Hogy rajta milyen fogást talált a bizottság, elképzelésem sincs… Lehet,
hogy ő sem
mutatott hajlandóságot Simon Ilonával (és protektoraival) együtt vezetni az intézményt? Még ilyet!
Mindenesetre pályázata publikálásra hivatott,
s reméljük megosztja tudását, tapasztalatát velünk, mert sokan szeretnénk
tanulni tőle…
Biztos voltam benne, hogy ő lesz
a befutó… Örültem volna neki, mert végre 11
év után szakavatott vezető kezébe került
volna az otthon…
Szomorúan értesültünk róla, hogy
nem így lett… Egyelőre, nem kell a
bizottságnak szakember az intézmény élére…
Én az ő helyükbe, nem adnék át így intézményt a
kormányhivatalnak, tovább rontva ezzel is a megye presztízsét. De lehet,
hogy ez már rég nem is számít…
2011. szeptember 28., szerda
Eredményhirdetés a pályázók meghallhatása előtt…
Ma délelőtt volt az intézményvezetői
állására pályázók meghallgatása a Megyeházán, ahol én is részt vettem.
A BKMÖ Szociális Egészségügyi és
Foglalkoztatási Bizottsága egymás után hallgatott meg bennünket.
A meghallgatások (kihallgatások) után tanácskozott a bizottság, majd
behívattak mindhármunkat, és tájékoztattak
arról, hogy a pályáztatás eredménytelen. Vincze István megbízatását a bizottság meghosszabbításra
javasolja 2011. december 31-ig, melyről a pénteki közgyűlés határoz majd.
A pályáztatás eredménytelenné
nyilvánításának okáról nem nyilatkozott a bizottság, sem nem tájékoztatta a
pályázókat…
A pályáztatás eredménytelenségéről, a
pályázók meghallgatása előtt több mint egy héttel korábban, Vincze István mb.
igazgató már tájékoztatta munkatársait, és arról is, hogy ő marad a megbízott
igazgató december 31-ig. Lásd: ITT!
Információáramlás hiánya? Freudi
elszólás? Csalás?
Olyan volt ez az egész, mint amikor
szüret előtt palackozzák az újbort!
Több tiszteletet, várna el az
ember az illetékesektől. Ha eldöntötték, hogy kit akarnak, akkor minek a
herce-hurca? Nem lett volna tisztességes közölni, hogy ne fáradjunk, mert nekik
már meg van az igazgató… Ráadásul, nem
is egy…
Olvasói levél – A kő marad…
"Madarat tolláról, embert barátjáról"
Végig követtem a blogon, az intézményben történteket, helyesebben történéseket. Most, hogy befejezéshez közeledik, hiszen napokon belül lezárul(?), kezdődik(?), folytatódik(?) az intézetben lakók, dolgozók sorsa. Igen a sorsa. A "sorsok minősége, milyensége" a fontos.
Nyugodt lelki ismerettel, mondhatom URAY ERZSÉBET nem vesztes és nem győztes ebben a történetben! Abban bizonyos vagyok Ő sorsának minősége és milyensége: EMBER-hez méltó, Istennek tetsző. Nem ítélkezem mások felett, mert nem is tehetném, de abban bizonyos vagyok eljön a nap amikor "ítélkeznek" mindannyiunk felett:
"Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad."
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad."
Wass Albert: Üzenet haza
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)