2010. február 8., hétfő

Pilis a Föld szív-csakrája

 

A Kárpát-medence a Földünk szíve, ahogyan a Dalai Láma, és sokan mások is hiszik, Pilis hegye e világ szíve. Őseink még érzékelték ezeket a szent erőket, s nem véletlen ragaszkodtak földünkhöz, otthonunkhoz.

 

„India nagykövetasszonya a Pilisbe jár feltöltekezni, és a Dalai Láma magyarországi látogatásakor elsőként szintén az általa a világ egyik legfontosabb és legcsodálatosabb helyének tartott Pilisbe sietett, ahol a következőket mondta: A hagyomány szerint a Föld szív-csakrája Magyarország területén, pontosabban a Pilisben van.

 

Amit a dalai lámához hasonlóan világszerte sokan tudnak, az a hazai látogatók többsége előtt máig ismeretlen: a Pilis a Kárpát-medence energetikai szempontból kitüntetett helye, őseink szerint az a pont, ahol "az Ég és a Föld összeér".

 

A tiszta, isteni energiának, illetve ennek a pontnak a tanítás szerint fehér a színe. (Itt alapították az egyetlen magyarországi alapítású rendet, a pálosok rendjét, akiknek szerzetesi ruhájuk, szintén fehér volt.) A fehér szín állandóan, kísértetiesen visszaköszön a Pilissel kapcsolatban, ahogy azt egy régi magyar népének is megörökítette:

 

Ennek a világnak

Fehér a virága

Fehér az egyháza

Fehér a csuhása

 

Ennek a világnak

Itt dobog a szíve

Itt van a lelke

Itt van a közepe

 

Irány a Dobogókő!

 


2010. február 7., vasárnap

Orbán Viktor országértékelő beszédéből…

 

Az elszámoltatásról… 

 

Pistike megkérdezi a tanárnőt:

 

- Tanárnő, miért kell nekem dolgozatot írni?

- Azért Pistike, mert ha pofára osztályzok, nagyon rosszul

  jársz! 

 

A rendről…

 

„Ahol nincs rend, ott elszaporodnak a rácsok, lakatok, zárak, sorompók, figyelő kamerák!”

 

Az alkalmazkodásról

 

„Alkalmazkodjunk, mert semmink sincs, hogy aztán tényleg semmink se legyen!...

A szüntelen alkalmazkodás a jellemtelenség melegágya lehet!”

 

Rossz hagyaték megtörése

 

„Az elmúlt nyolc év hagyatéka:

            Lopni dicsőség,

            Hazudni kötelesség,

            Ütni öröm!

  Itt az idő, hogy ennek véget vessünk!”

 

„Fel kell szítanunk a reményt, a reménytelen szívekbe!”

 

 

Magyarokat le a térképről!

 

 

Minap a Tudományos Akadémia tagjai körében kézről-kézre járó tetszetős kiadvány, egy angol nyelvű atlasz került a kezembe, Magyarországról… Könyvesboltban nem kapható… Láthatóan külföldre készült, célközönség számára.

 

Az első átfogó térkép, egy színtérkép, mely Magyarország és a környező országok nemzeti-etnikai megoszlását mutatja be. Magyarország teljesen piros (magyar) és a környező országoknak csak a felénk eső határsávján jelez magyar nemzetiségű lakosságot.

Távolabb, Vajdaság, Felvidék, Kárpátalja, Burgenland, Partium… sehol egy magyar település… Erdélyben, csupán a Székelyföldön kis foltokban tünteti föl a magyar lakosság jelenlétét.

A roma népesség kizárólag Partium és Erdély határának déli részén, néhány kisebb sötétbarna színfolt nyomán lelhető fel, jelenlétük határainkon belül nincs feltüntetve!

A térkép szerint német ajkúak (svábok, szászok) sincsenek a Kárpát-medencében, csakúgy, mint magyarok határainkon túl, vagy szláv népek határainkon belül…

 

Kiknek és milyen céllal készítenek ilyen atlaszt?

Az adatok közlése, valószínűleg nem szociográfiai, vagy kartográfiai tévedésen alapszik, így azok elferdítése szándékosságot feltételez.

Nem lehet véletlen az időzítés sem, hiszen a határon túli magyar közösségek autonómiáért való törekvése, egyre hangosabban kopogtat az Európai Unió ajtaján…

 

A múltunkkal együtt, a jelenünket is próbálják meghamisítani, azzal a céllal, hogy aláássák a jövőnket!

Nem fog sikerülni!


 

 

2010. február 6., szombat

Választások elé 3.

 

Már megint kezdik…

 

 

Félelemkeltés, hazugság, rágalmazás hadjárat, … - újabb kampányindító „öszöd-nemöszöd” beszéd a Zuschlag-pótlék ifjúkommunistától, akit a sztájlisztok alaposan átszabtak, legalábbis kívülről… Mivel a gonosz gondolatok nem a szájunkból, hanem a szívünkből érkeznek, nem meglepő a projektorok állhatatossága (projektor: kivetítő; ami benne van, azt mondja másokra).  Addig mondják, míg a végén már maguk is elhiszik…

Megtudhattuk, hogy milyen sok a félnivalója egy nyugdíjasnak… Persze nem azoktól, akik eddig is kirabolták őket, hanem azoktól, akik a rablókat, ingyenélőket elszámoltatni kívánják.

S ha az ifjú Jelöltházy nem talál egy kommun-nyista orvost, akiben megbízik, hát akkor valamit nagyon elneveltek… Keressen talán egy, - a nagy testvérnél képzett - orvost, akikből felcser – se lett. Tőlük nem kell félnie, féltenie senkit, legalábbis a szándékosság tekintetében…

S ha bemegy a „bótjukba”, a coop-jukba, ahol a hentesük is ellenük fordulhat, hát akkor nagy a baj… Tényleg van félnivalójuk…

 

Szélsőségesekkel riogatnak – bár, Magyarországon nincsenek szélsőséges csoportosulások!  

Kivéve persze az ordibálókat…

Mert, ha már szélsőségesekről beszélnek, akkor magyarázza meg már nekem valaki, hogy az MSZMP jogutódpártja(i) mit keresnek egy demokratikus berendezkedésű államban?!

Hogyan lehetnek a kommunista elnyomó rezsim képviselői, legálisan működő párt(ok) tagja(i)ként a politika, gazdaság, közigazgatás meghatározó elemei?

 

Mert e szerint a logika szerint, igenis helye lehet bármilyen szélsőséges csoportosulásnak. Ne adj isten, a náci pártnak… Mert a mai napig is, sokkal többen rettegnek a kommunistáktól, mint az előzőektől. Nem csak azért, mert közel száz éves népirtása alatt aránytalanul több áldozatot szedett békeidőben, a saját polgárai körében(!), mint a náci pártok háborúban, hanem azért is, mert még mindig ugyanúgy köztünk működnek: zsarolnak, félemlítenek, fenyegetnek, terrorizálnak, demoralizálnak és közben „boldog” tudatlanságba taszítanak…

A fegyverük, semmit sem változott.

(Javasolt: Terror Háza – nyilasokból ávósok)

 

Szerencsére nekünk nem kell fegyverkeznünk, a mi eszközünk: tenni a dolgunkat, elkötelezetten, hűségesen…

 

 

Intelem

"Akit magyarnak teremtett 
az Úristen és nem
fogja pártját nemzetének
- nem derék ember."


                                                                       Gróf Széchenyi István



2010. február 4., csütörtök

Olvasói levél XIII.

 

A zaklatás magyar fogalma az emberi méltóságot sértő magatartást tiltja, amely változatos módon valósulhat meg. Általánosságban sérti az emberi méltóságot a lealacsonyító, megalázó, lekicsinylő, sértő, bántó magatartás. Annak tekinthető a megsértett személy emberi tulajdonságán való élcelődés, e tulajdonság "kifigurázása", gúny vagy durva tréfa tárgyává tétele, valamint a fizikai kontaktus révén való megalázás. Figyelembe kell venni az adott eset összes körülményét, így például az elhangzó kijelentéseket, azok jellegét, valamint azt a helyzetet, amelyben elhangzanak.

Különös körültekintést igényel a zaklatás megítélése, mert a jogalkotó a sérelmet szenvedett személy szubjektív benyomásait vonja értékelés alá, amikor egyrészt méltóságot sértő magatartásról, másrészt ellenséges és megalázó, megszégyenítő, megfélemlítő vagy éppen támadó környezetről beszél. Fontos kiemelni, hogy a legtöbb esetben a zaklató visszaél pozíciójával, az alá-fölé rendeltségből eredő helyzetével.

 

 

 

A Szociális Munka Etikai Kódexe (részletek)


 

12. A szociális munkás a kliens kiszolgáltatott helyzetével nem él vissza. Munkája során a segítségnyújtás a döntő. Csak ennek részeként, az együttműködés érdekében végez kontroll tevékenységet – különös tekintettel - az együttműködésre kötelezett kliensekre.

 

17. A kliens megválaszthatja a szociális munkást, amennyiben az intézmény működése ezt lehetővé teszi.

 

18. A szociális munkás arra törekszik, hogy elhárítson, kiküszöböljön és elkerüljön minden olyan befolyásoló tényezőt, amely a tárgyilagos munkavégzését gátolja.

 

25. A szociális munkás nem avatja be a klienst a munkahelyi vitákba.

 

28. A szociális munkás nem vállalhat el olyan feladatot, amelyben tevékenységét visszaélésre vagy emberellenes célokra használhatják fel.

 

31. A szociális munkában és a munkatársak kapcsolatában alapvető érték az együttműködés. A szociális munkás tiszteletben tartja munkatársai nézeteit, tekintettel van képzettségükre és kötelezettségeikre.

 

32. A szociális munkás kapcsolatát munkatársaival a bizalom, a tisztelet és a szolidaritás határozza meg, ezek azonban nem fedhetik el a szakmai problémákat.

 

 

37. A szociális munkás védi munkatársait az igazságtalan eljárásokkal szemben. Támogatja őket a kliensek és a szakma érdekei miatt vállalt esetleges összeütközésekben.

 

38. A szociális munkás munkatársa helyettesítésekor tekintettel van annak érdekeire, szakmai munkájára és a klienssel kialakított kapcsolatára.

 

41. A szociális munkás munkahelye szakmapolitikájának és szakmai gyakorlatának javítására törekszik, növelve ezzel a szolgáltatások hatékonyságát és színvonalát. Ennek érdekében részt vesz esetmegbeszélő csoporton, szupervízión vagy más szakmai továbbképzésen.

 

42. A segítő munka során a szociális munkás védelemre jogosult a vele, az intézményével vagy a kliensével szembeni jogsértő vagy etikátlan bánásmóddal szemben. Ha az etikai sérelem akár intézmények, akár személyek részéről éri, védelemért munkáltatójához, illetve annak fenntartójához, vagy az Etikai Kollégiumhoz fordulhat.

 

43. Amennyiben a szociális munkás tudomására jut a kliens jogsérelme, bántalmazottsága, vagy függő, kiszolgáltatott helyzetével való visszaélés, vizsgálatot kezdeményezhet, és az Etikai Kollégiumhoz fordulhat bejelentéssel.

 

44. A szociális munkás közszereplést vállalva minden esetben közli, hogy milyen minőségben, kinek a nevében (egyén, munkahely, szakma, párt, egyház, szervezet stb.) nyilatkozik, vagy cselekszik.