Két kirándulásnak örülhettünk
tegnap még, de nem sokáig…
5 éjszakás tartalmas, jó
hangulatú kirándulás után hazatértek a lakók és kollégák. Remek volt, minden
flottul ment, jól érezték magukat. Fantasztikus képek készültek…
Fél napos kirándulásra vittünk
pár lakót a kiskunmajsai 56-os Múzeumba és megnéztük a balotaszállási kolomp-
és csengőgyűjteményt egy magánháznál. Jól érezték magukat a lakók, mindenkinek
más tetszett a kiránduláson, ahogy erről - kolléganőm kérdésére választ adva -
hazafele jövet beszámoltak. Közben beiktattunk még egy programot Majsa főterén.
Mindennel elláttuk őket, s magunkat… S mivel senki nem kívánt kávézni a
jelenlevők közül, - a borozást, sörözést fel sem vetettük - így a presszós kitérőt be sem iktattuk.
Hazaérkezvén mindenkit kértünk, hogy menjen az osztályra, és jelentkezzen le a
főnővérnél. Ez minden kirándulótól – túlzás nélkül - elvárható volt.
No de! Visszaérkezésünk után, az
alábbi kifogások merültek föl – hogy kiknek a részéről, azt nem tudhattuk meg,
gondolom ez is szakmai titok - :
-
Az ötnapos kiránduláson a fiú lakók közül néhányan,
csak 3 váltás fehérneműt használtak!
Szerintem
ez nem rossz arány. Tekintetbe véve,
hogy a panaszt tevő főnővér osztálya nem a lakók kifogástalan személyi
higiénéjéről elhíresült.
-
A fél napos kirándulás túl rövidre sikerült. A
programot nem mi szerveztük, és így is kiegészítettük…
-
Nem jeleztük vissza az osztályoknak azonnal, hogy
megérkeztünk. A lakók, úgy tudjuk jelezték, hogy megérkeztek…
-
A lakók nem tudtak élményekről beszámolni. Fél
órával korábban még mindenki tudott beszélni az élményeiről! Nem lehetséges,
hogy a kérdező nem adekvát formában, helyen, időben és módon tette föl a
kérdését? Nekünk az alábbi élményekről számoltak be:
o
Sz. Sándor a tankot nézte meg, közelről, még
fel is mászott.
o
B. Mihály a kutyától volt elragadtatva.
(56-os Múzeum)
o
K. Tibornénak az egész nagyon tetszett
o
B. Gábornak a templom és a kápolna, ahol
harangozhatott is
o
P. Tibornénak a magángyűjtemény
o
P. Elemérnének a diszfácánok…
-
Nem költöttek a lakók. Én úgy tudtam, azért megyünk
ingyenesen megtekinthető múzeumba, mert kevés a zsebpénzük.
-
Nem mentünk be presszóba kávézni, üdítőt inni… Értelme
nem volt. Nem is kívánkoztak. Kávés nem volt, egy dohányos volt, aki elszívott
két szál cigarettát…
-
Nem szóltunk vissza, hogy megkapták-e a déli gyógyszereket.
Természetesen
megkapták, így eszünkbe se jutott szólni. Valószínű, ha elfelejtjük, szóltunk volna.
-
Olyan osztályra is visszajeleztük a kirándulást,
ahonnan nem vittünk lakót. Ez tényleg így van. Valószínűleg a diszlexiám
miatt van, mióta itt dolgozom, keverem az 1-es és 2-es osztályt… így amikor a 2.
osztályt akartam hívni, az 1. osztályt tárcsáztam, s miután elmondtam a
mondandómat, hogy minden rendben volt, jól érezte magát, megköszönte a
tájékoztatást és letettem a telefont… Rögtön tudtam, hogy a másik osztállyal
beszéltem, még csodálkoztam is, hogy miért köszönte meg, hiszen tőlük nem is
jött senki… Másnap azonban kifogást emeltek, persze nem nálam…
Hát ilyen a légkör az
intézménybe, reméljük már nem sokáig…
Én nem vettem magamra a
fentiekből semmit, (kivéve azt, hogy jelezni kell nekünk is az osztályok felé,
ha megérkeztünk). Kedvemet nem szegte az elmarasztalás, sőt új ötletekre
inspirált. Örültem, hogy volt egy jó napunk, amiben néhány lakónak örömet
tudtunk szerezni!
A magukat megnevezni nem kívánó
elmarasztalóktól kérdezem. Ha a főorvosnő lánya vett volna részt a kirándulások
valamelyikén, akkor is elmarasztalnak bennünket? Nem kell válaszolniuk,
mindenki tudja a választ.
Én az önök helyébe, azért elgondolkoznék
ezen, s lassan máson is …
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
