„Én egy Pest megyei szociális otthon intézményvezetője
vagyok január 1. óta. Nem könnyű a helyzetem, de mindig próbálok olyan
döntéseket hozni, ami megfelel a fenntartók, a lakók és hozzátartozók
igényeinek, elvárásainak is. Döbbenten
olvasom a fórumot, hogy mi minden megtörténik, és hogy néhány helyen a minimális emberség sincs meg, ami
elvárható lenne. Én (és az intézményem többi dolgozója) próbálunk mindent
megtenni, hogy a ránk bízott idősek ne szenvedjenek hiányt semmiben. Ha nincs pénz, kreativitással pótoljuk,
már amit lehet. Nálunk szerencsére jó a munkaközösség. Persze mindenhol van
rosszakarója az embernek. Itt egy mentálos kolléga van, aki nyírná a nővéreket,
ha hagynám. Mikor kritizálja a munkájukat, mindig mondom neki, akkor tegye, ha
naponta megcsinál olyan minőségű és annyi munkát, mit ők. Sajnálom, hogy mellétek nem áll senki, és intézményvezetőként is azt mondom, jó ez az
oldal, igenis tudni kell arról, ha egy
intézmény rossz, mert a jók munkáját és dolgozóit is minősítik vele. A
hírek mindig a rosszal/rosszakkal, nem jól működőkkel lesz tele, azt sosem
fogják kiemelni, ha valaki jól csinálja, amit vállalt. Nekem minden elismerésem
azoké az embereké, akik megpróbálnak munkájukkal valódi OTTHONT adni ezeknek a kiszolgáltatott embereknek, ahol az otthon nem egyenlő a tetővel a
fejünk felett.”
------------------------------------------------------------------------
„Sziasztok kedves Kollégák!
Sajnállak benneteket, mint intézményvezető. Elég rossz olvasni ezt a sok kiábrándult írást. Én igyekszem az ápolókat és szociális gondozókat képviselni a fenntartó előtt, és kiharcolni mindent amit lehet. A szűkös normatíva és a behatárolt térítési díjak és jogszabályok, no meg a szociálisan érzéketlen fenntartó között nehéz. Sokszor a gondozottakkal szemben is meg kell védeni őket. Néha persze kell szorítani a gyeplőn, mert elszáll egy-egy kolléganő. Én azt mondom, hogy minden aspektusból meg kell vizsgálni a dolgokat. Egy intézményvezetőn nagyon sok teher van. Oké, nem sz@rt töröl fillérekért, - és ezzel nem akarok védeni senkit - de bele kell gondolni: övé az anyagi és erkölcsi felelősség a lakókért, a beosztottakért, az intézményért, a fenntartó, a közig, államkincstár, ántsz, kedvenc FSZH felé stb... Olyan bonyolult a szociális igazgatás, hogy tanítani kellene. És ez még csak a szociális része. Ott van a munka, tb, gazdasági, élelmezési rész. Higgyétek el nem könnyű. Én az intézményvezető kollégákkal találkozva, azt látom, hogy azért a nagy átlag igyekszik a dolgozók kedvében járni. Sokszor akkora lelki nyomás alatt vannak, hogy nem is lehet leírni. Napi szinten gondot jelent a törvények betartása, és az intézmény szabályos működésének biztosítása. Annyi felesleges, hülye adminisztráció van, aminek semmi értelme. Ahogy látom: a törvények köszönő viszonyban nincsenek a valósággal. Bonyolultak, értelmezhetetlenek. A szakmai képviselet létezik, de nem működik. A szociális szervezetek el vannak, de igazán nem tesznek semmit. Sokszor senki nem tud semmit. És ekkor jön az, hogy nem panaszkodni kell, hanem konzultálni, meg szakmázni stb. De! Beszélhetünk itt etikai kódexről, tudományról, szakmai konzultációról, konferenciáról, ilyen-olyan szupervízióról (ami persze hasznos dolog), öntömjénező jogszabályalkotásról, amíg nincs anyagi és erkölcsi megbecsülése, az ápolóknak és szoc. gondozóknak, addig rossz kedvvel és kényszerből lesz a munka elvégezve, ami nem jó sem az ellátottaknak, sem az intézményvezetésnek. Ilyen feszült hangulatban nem lehet előre haladni. Amíg sok a kontár és az élősködő ebben a szakmában addig állni fog. Túl sokan akaszkodnak rá szolgáltatásban, oktatásban, reklámban, stb. Fel kellene már fogni, hogy a motorja az egésznek az ápolói munka. Ha rossz és hanyag, akkor a gondozottak, és a vezetés is feszültek. Legyenek idős központú otthonaink, de az ott dolgozók ne szolgák legyenek, hanem gondozók, akik szeretnek dolgozni, és megbecsülik őket, innen kellene kiindulni. Aztán jöhet a többi.”
A levelek "Meddig kell (lehet) még tűrni? Emberségből elégtel..." című bejegyzéshez érkeztek. Köszönjük!
Sajnállak benneteket, mint intézményvezető. Elég rossz olvasni ezt a sok kiábrándult írást. Én igyekszem az ápolókat és szociális gondozókat képviselni a fenntartó előtt, és kiharcolni mindent amit lehet. A szűkös normatíva és a behatárolt térítési díjak és jogszabályok, no meg a szociálisan érzéketlen fenntartó között nehéz. Sokszor a gondozottakkal szemben is meg kell védeni őket. Néha persze kell szorítani a gyeplőn, mert elszáll egy-egy kolléganő. Én azt mondom, hogy minden aspektusból meg kell vizsgálni a dolgokat. Egy intézményvezetőn nagyon sok teher van. Oké, nem sz@rt töröl fillérekért, - és ezzel nem akarok védeni senkit - de bele kell gondolni: övé az anyagi és erkölcsi felelősség a lakókért, a beosztottakért, az intézményért, a fenntartó, a közig, államkincstár, ántsz, kedvenc FSZH felé stb... Olyan bonyolult a szociális igazgatás, hogy tanítani kellene. És ez még csak a szociális része. Ott van a munka, tb, gazdasági, élelmezési rész. Higgyétek el nem könnyű. Én az intézményvezető kollégákkal találkozva, azt látom, hogy azért a nagy átlag igyekszik a dolgozók kedvében járni. Sokszor akkora lelki nyomás alatt vannak, hogy nem is lehet leírni. Napi szinten gondot jelent a törvények betartása, és az intézmény szabályos működésének biztosítása. Annyi felesleges, hülye adminisztráció van, aminek semmi értelme. Ahogy látom: a törvények köszönő viszonyban nincsenek a valósággal. Bonyolultak, értelmezhetetlenek. A szakmai képviselet létezik, de nem működik. A szociális szervezetek el vannak, de igazán nem tesznek semmit. Sokszor senki nem tud semmit. És ekkor jön az, hogy nem panaszkodni kell, hanem konzultálni, meg szakmázni stb. De! Beszélhetünk itt etikai kódexről, tudományról, szakmai konzultációról, konferenciáról, ilyen-olyan szupervízióról (ami persze hasznos dolog), öntömjénező jogszabályalkotásról, amíg nincs anyagi és erkölcsi megbecsülése, az ápolóknak és szoc. gondozóknak, addig rossz kedvvel és kényszerből lesz a munka elvégezve, ami nem jó sem az ellátottaknak, sem az intézményvezetésnek. Ilyen feszült hangulatban nem lehet előre haladni. Amíg sok a kontár és az élősködő ebben a szakmában addig állni fog. Túl sokan akaszkodnak rá szolgáltatásban, oktatásban, reklámban, stb. Fel kellene már fogni, hogy a motorja az egésznek az ápolói munka. Ha rossz és hanyag, akkor a gondozottak, és a vezetés is feszültek. Legyenek idős központú otthonaink, de az ott dolgozók ne szolgák legyenek, hanem gondozók, akik szeretnek dolgozni, és megbecsülik őket, innen kellene kiindulni. Aztán jöhet a többi.”
A levelek "Meddig kell (lehet) még tűrni? Emberségből elégtel..." című bejegyzéshez érkeztek. Köszönjük!
Levélküldés: ITT! Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!" Facebook
