2012. január 1., vasárnap
2011. december 27., kedd
„Azt majd a független bíróság eldönti”…
Pár hete rendőrségi idézést
kaptunk, valamelyik rágalmazási, becsületsértési ügyben…
A nyomozó egy olyan bejegyzés
hozzászólásáról érdeklődött, melyet ő maga sem tudott megnevezni… A hozzászólás
ismerős volt, no nem a blogról, hanem a bíróságon olvasták föl pár héttel
korábban, hogy ezt sérelmezik a feljelentők… Nem mindhárman, csak a két vezető
sérelmezhette, hiszen a hozzászóló Cica néven azt írta, hogy „Az itt felsorolt vádlóknak az Ő általuk elkövetett bűnöknek a negyed részéért is már rég börtönben kellene avasodni!" Lásd: ITT!
Szerintem, ezt minden
törvénytisztelő ember így gondolja… Sőt, öt vezetőt a sajtóorgánumok szerint is
gyanúsítottként, illetve vádlottként kezeltek, sőt kettő ügyében már született
is ítélet, ha jól tudjuk… Tehát a Cica, csak véleményét fejezte ki, a hivatalos nyilatkozatokat követően. Ezek szerint a médiumokat is beperlik egyes vezetők
ezért a híradásokért – ahogyan igazgatónő korábban megígérte -, netán a rendőrségi szóvivőket is? Vagy csak a
névtelen hozzászólókat, vagy a nicknevet használókat, vagy a bloggereket? Kérdés
az is, hogy a jelenlevő vezetők közül ketten, ezt az egy hozzászólást miért
vették magukra, s a többi tízezret miért nem? Ugyanis közismert az a magyar
közmondás, hogy „Akinek nem inge, ne vegye magára!”. Ha pedig igaza van, akkor
nem feljelenteni kellene, hanem beismerő vallomást tenni… vagy tévedek?
Mindenesetre a múltkori bírósági
meghallgatás után, - ahol nem mellesleg megtudtuk, hogy újra feljelentettek
bennünket (ez már a harmadik!) – a párom azonnal törölte a kifogásolt
bejegyzést, vele együtt részvételét is a blogról és átadta annak működtetését
nekem… Már ami megmaradt belőle, hiszen sok bejegyzést törölt, mint szerző… (Ezt gondolom mindenki észrevette, még az
is, aki megszokásból megidézte (megszólította) őt pár hónap után, a szokásos
ellenhang stílusában, amit szintén törölni kényszerültünk.)
A kérdés felvetésében nem
értettünk egyet a nyomozóval, hiszen ő abból az alapállásból indult ki, hogy a
hozzászóló bűncselekményt követett el… Ezt határozottan cáfoltam, hiszen ha ő bűncselekményt követett volna el, én lennék
az első, aki ezt szóvá tenné… Sőt,
bizton állíthatom, hogy tisztessége arra indította, hogy írásai révén segítse a
nyomozóhatóságok, az ügyészség és a bíróság munkáját is… Ezt egyébként, mindhárom
helyen meg is erősítették.
Válaszában kijelentette, hogy azt,
hogy a Cica bűncselekményt követett el, vagy sem, azt majd a független bíróság dönti el!
Megütötte
a fülemet a független szó… Annál is inkább, mert a kezdetektől azt
halljuk, - a kecskeméti Juhar utcával kapcsolatban is -, hogy milyen nagy
politikai nyomás alatt dolgoznak a nyomozóhatóságok, az ügyészségek és a
bíróságok is… Az utóbbinál gondoljunk csak a zárt tárgyalás elrendelésére, a
fenyegetésekre, vagy a robbantásokra, amikor a koronatanú vallomását követően
szülei házánál két autót is felrobbantottak „ismeretlen” tettesek… Ilyen nyomás,
eleve csökkenti az igazságszolgáltatásban reménykedők esélyeit… Ráadásul ezt
követően a tanúk, sorozatban vonták vissza a rendőrségi tanúvallomásokat a
bíróságon, aminek következtében a nyomozókat is beidézték…
Szóval, normális esetben a
bíróság dönti el… A mindenkori független bíróság…
Ma viszont, amikor ennek
ellenkezőjét halljuk, hogy „nagy politikai nyomás alatt dolgoznak” az
igazságszolgáltatás képviselői, akkor ez a megjegyzés, inkább elszólásnak hangzik,
ami szintén megerősíti a függetlenség és
pártatlanság miatti kételyünket…
Amint egy vidéki barátom mesélte,
hogy a Csongrád megyei Munkaügyi Bíróság egyik bírája az ítélet után
köszönőlevelet kapott a kormány(párt)tól… Hát, ha jól belegondolunk rémisztő a
történet… Lehet ezt zsarolásként, félelemkeltésként, nyomásgyakorlásként, vagy
befolyásolásként is értelmezni? Vagy
mást jelent? Mindenesetre a bíró is
megdöbbent… Miért kell megköszönni a független bíróság független döntését?
Miheztartás végett?
Reméljük, hogy esetünkben blogunkon
az igazság és a visszaélések feltárását nem azért támogatták a hatóságok, hogy
más érdekek mentén, más szereplők, a bizonyítékok megsemmisítésével, vagy
elbagatellizálásával eltussolhassák azokat!
Én azért optimista vagyok, hiszek az igazságszolgáltatásban…
Mert az igazság egyszeri, isteni és örök. S ezt nem árt, ha mindenki
tudomásul veszi…
2011. december 24., szombat
AZOKNAK AKIK MEGÉRDEMLIK! AKIK MEG NEM, AZOK VÁRJANAK A BKMÖ-RE!
Minden kedves blogozónak kellemes Karácsonyi Ünnepeket és boldog új esztendőt kívánok!
DETONATOR
2011. december 23., péntek
Áldott Karácsonyt!
Ó, jöjjetek, hívek ma lelki nagy örömmel,
A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el!
Megszületett az angyalok királya:
Ó, jöjjetek imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust.
"Adeste fideles" latin himnuszból, egy XVII. századi himnusz dallamára
Talán sokan emlékeznek még, hogy pár éve, az intézményi Karácsonyi ünnepségen énekeltük ezt a gyönyörű himnuszt az énekkarral (Református Énekeskönyv 327.).
Ezúttal ajánlom szeretettel Andrea Bocelli előadásában: ITT!
.
A HITELES TÁJÉKOZTATÁS AVAGY A PÉLDAÉRTÉKŰ GAZDÁLKODÁS BKMÖ MÓDRA?
Az udvari híradó adásából úgy tűnhetett, hogy a mostani karácsony azért
még (az országos gondok ellenére is) minden BKMÖ-s közalkalmazott
részére hozhat egy kis ajándékot a karácsonyfa alá, jutalom, étkezési
jegy, vagy valami hasonló formájában, különösen, hogy vezetői szinten
azért ment a nagy oda-vissza elismerés/jutalmazás.
De hoppá, mit is ír a nem udvari híradás? (Azt a kérdést persze nem
teszem fel, hogy kinek is higgyünk, erre már jóval korábban megkaptuk a
válaszokat)
Bocsika, de hogy is van ez? hiszen pár nappal korábban mintha még mást hallottunk volna, nem?
Mit ne mondjak, elég furcsa, érdekes egy példaérték, de inkább mintha elrettentő példa lenne, semmint dicsekvésre okot adó! De nyugodjanak
meg kedves olvasóim, ettől még az egymást oda-vissza jutalmazgató
illetékes "elvtársak" nyugodtan, kellemesen és önfeledten
karácsonyozgatnak, nem kell miattuk aggódni.
2011. december 19., hétfő
Hallelujah!
A lényegét ne felejtsük el az ünnepnek, sem az ünneplésnek!
Emeljük fel a fejünket és a szívünket!
Emeljük fel a fejünket és a szívünket!
Tekintse meg a Hallelujah Chorus (flash mob) videóját: ITT!
.
2011. december 18., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)