Új évet írunk, mindannyian bizakodva tekintünk a jövő fele... Nem a tapasztalat mondatja velünk, hanem a kényszer... nem tehetünk mást.
Az intézményt átvette a Kormányhivatal, így most már a neve nem a roppant "találékony" BKMÖ PFBO (ez rövidítés), hanem a Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona… Milyen fantáziadús és szellemes… Ha már új nevet kellett adni, miért az intézmény profilját tüntetik fel benne? Nem volt senkinek egy frappáns ötlete? Vagy volt, de az mégse jó, mert nem saját kútfőből fakadt? Komolyan nem értem… Így ha mégis egyprofilú lesz az intézmény, újra kell csináltatni, módosítani mindent, nem kevés pénzért… Még mindig minden a régi…
Én más nevet javasoltam volna – pl. Macskaszem, vagy Doromboló -. Igaz, cicaügyben elfogult vagyok, de vsz. ezek is több emberben indítanának részvétet, mint a Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona… Leírni is szörnyű lassan, nemhogy kimondani… Részvétem a dolgozóknak, akiknek ezt kell kimondaniuk, ha megkérdezik tőlük: hol dolgozol? Azokra a munkatársakra gondolok, akik becsülettel ellátják a munkájukat, s a még mindig jelenlévő kisebbség miatt, a többség is szégyenkezni kényszerül…
Azért előnye is van, bár ez nézőpont kérdése… így legalább az internetes keresők rögtön rátalálnak… S a pólókon, arany pecsétgyűrűkön, arany medálokon a PFBO felirat továbbra is aktuális marad…
Szóval az új név, mindig magában hordozza a változás esélyét, reményét… Kérdés azonban, a tulajdonosváltás hoz e szemléletváltást is egyben… Az utolsó „szakértő” akit a pályázati meghallgatásom kapcsán hallottam megnyilatkozni, az jobban aggódott a vádlottak ártatlanság vélelmének betartása és az ex és társai elbocsátása miatt, mint a betegeinknek az élethez, egészséghez, méltósághoz való jogai miatt! Sőt, értük egyáltalán nem tűnt aggódónak…
Gondot jelenthet az, ha az új tulajdonos, a régi felettes szerve… A régiről pedig tudjuk, hogy - az előző kormánnyal karöltve - hagyta, hogy a betegek áldozattá váljanak, s az intézmény hírhedtté váljon… Mivel az új fenntartó a régit nem marasztalta el, sőt, mindenben támogatja, így kevés az esély a pozitív változásra. De hát, hogyan is marasztalhatná el? Hiszen akkor önmagát kellene leminősítenie! Bár ott tartanának, hogy belátnák a hibáikat… Nemcsak úgy, a szája sarkából pöntyögve, és jót kuncogva magában, belehazudva a kamerába, hogy mentse a pozícióját… Nem ilyen álszent módon, hanem valójában… Ahogy a normális emberektől elvárhatjuk...
Talán, ha más kézbe adnák a működtetést, akkor lenne remény… talán…
Ha a vezetők továbbra sem járnak elő követendő példával…
Ha az indokolatlan halálesetek továbbra sem képezhetik vizsgálat tárgyát…
Ha az embereket – munkatársakat és lakókat - továbbra is megkérdezésük, hozzájárulásuk nélkül helyezgetik egyik osztályról a másikra…
Ha a dolgozók személyes adatait továbbra sem védik…
Ha a dolgozók családja az intézetben uralkodó morál miatt továbbra is veszélyben van…
Ha egyeseket mások megfigyelésére és a róluk készült „jelentésekért”, feljegyzések írásáért vesznek fel, illetve tartanak meg…
Ha mindent a bizalmatlanság légköre vesz körül…
Ha a szakmai munkát hozzáértés nélkül irányítják…
Ha protekcionizmus és a „családi vállalkozás” még mindig előnyt élvez…
Ha a fegyelmi eljárásokat továbbra is azok ellen vezénylik le, akik vétlenek… Miközben a valódi elkövetők megússzák a felelősségrevonást…
De a színháznak, még mindig mennie kell…
Lehet-e újat kezdeni, a régi, rossz beidegződések és a régi vezetés megtartásával? Mindannyian tudjuk a választ…
Érdeklődve várom a fejleményeket, félő azonban, hogy nem fog meglepetést okozni…