http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/jogeros-itelet-a-duhongo-szoba-pereben-481169
ÉS MOST MI A "VÉLEMÉNYE" TISZTELT ELNÖK ÚR?
"Első fokon 1 év 6 hónap, 3 évre felfüggesztett börtönre ítélte a
Kecskeméti Városi Bíróság a Juhar utcai speciális iskola korábbi
igazgatóját, Kimpián Ildikót.
A döntés kapcsán jogosan merül fel az intézmény akkori fenntartója, az
igazgató mellett teljes mellszélességgel kiálló megyei önkormányzat
felelőssége. Amely a fegyelmi eljárást csak két hónappal az után - és
ekkor is csak Kimpián Ildikó saját kérésére - indította meg az igazgató
ellen, hogy a rendőrség személyi szabadság megsértésének bűntettével
meggyanúsította az igazgatót.
- Saját megítélése szerint mennyiben terheli felelősség a
megyei önkormányzatot, illetve személy szerint Önt azért, hogy olyan
esetek történhettek a kérdéses időszakban a fenntartásuk alá tartozó
intézményben, amiért a korábbi vezetőt felfüggesztett szabadságvesztésre
ítélték első fokon? - kérdeztük Bányai Gábortól.
- Ahogy a korábbiakban is elmondtam, a dühöngő szoba meglétéről nem volt tudomásunk, tudomásom. Nem adtunk ilyen hely kialakítására engedélyt az intézménynek, hisz erre nem volt engedélyük. Felelősség annyiban terheli a megyei önkormányzatot és vezetőit, amennyiben az ő felelősségi körükbe tartozik minden, ami a fenntartásuk alatt működő intézményekben történik - reagált kérdésünkre az elnök. - Ma is úgy gondolom, hogy amint tudomást szereztünk az esetekről, a megyei önkormányzat megfelelően élt a rendelkezésére álló eszközökkel, és a hatályos előírásoknak megfelelő alapossággal járt el.
Arra a kérdésre, hogy megbánták-e az igazgató melletti kiállást, az
elnök mindössze annyit reagált: – Ezzel e kérdéssel várjuk meg a
másodfokú jogerős döntést. De minden kollégánk ártatlansága mellett
kiálltunk eddig is, amíg a hatóságok nem hoztak elmarasztaló ítéletet,
mert az ítélkezés a bíróságok dolga. Bár bíztunk abban, hogy a bíróság a
volt kollégáinknak ad igazat."
(Forrás: baon.hu)
Ma, 2012.01.25.-én megszületett a II. fokú jogerős ítélet. Na és ugyan
"igazat adott-e" a bíróság a volt "kollegáknak"(?) kedves Elnök Úr?
Hát nem adott !
Azért nem ártana elgondolkodnia az akkori megyei vezetés szinte minden
tagjának azon, hogy mekkora vehemenciával, milyen módon és stílusban
támogatták a fogyatékos gyermekek sérelmére elkövetetteket és elkövetőt:
Csak 3 alkalommal, novemberben utoljára? Mégha úgy is lett volna (de
korántsem úgy volt) akkor már nem is gond? Ha ők lettek volna
"elkülönítve" akkor is ilyen "lazán" nyilatkoztak volna?
Amúgy a "csak 3 alkalommal" kamuzáshoz kiegészítésként egy idézetrész a tényállásból:
"2007 november elejétől 2010 januárjáig nyolc, az intézmény
gyermekotthoni részlegében elhelyezett 18 év alatti gyermeket és négy
fiatal, utógondozott felnőttet (hét lányt és öt fiút) zártak be egy
rácsos ablakú dühöngőbe"
Hát ez azért nem éppen csak 3 alkalom, mint ahogyan nem is novemberben utoljára, ugye "tisztelt"(?) Nyilatkozók?
És akkor egy kicsivel részletesebben a nol.hu oldalról:
http://nol.hu/belfold/bortonbuntetest_kapott_a_gyerekeket_duhongobe_zaro_igazgatono
A helyiséget - tanúk és vádlottak vallomása szerint - az igazgatónő utasítására alakították ki, ő engedélyezte a használatát. A bezárt gyerekeket kamerával figyelték, a "dühöngőt" több alkalommal büntetési céllal használták. Az egykori igazgató, akinek munkaviszonya 2011 augusztusában felmondással szűnt meg, korábban a bíróság előtt is elismerte: bezártak gyerekeket az általa - külföldi minta alapján - kialakíttatott szobába, de csak akkor, ha más módon nem lehetett megnyugtatni az ön- és közveszélyes állapotba került gondozottakat.
A bíró megemlítette: volt gyermek, akit öt napig tartottak bezárva, más csak kenyeret és vizet kapott az elzárás alatt. Szörényi Mariann rámutatott: ilyen szobát a törvény alapján nem lehetett volna az intézményben létrehozni, a gyerekek pedig, miként azt az elsőfokú bíróság is megállapította, nem voltak ön- és közveszélyes állapotban.
A bíró ugyanakkor arra is kitért: országszerte hiányos a gyermekpszichiátriai ellátás, a kecskeméti gyerekeket Szegeden tudták csak ellátni. Előfordult, hogy a speciális gyermekintézmény pszichiátere személyesen nem jelent meg az otthonban, hanem telefonon mondta el a kémiai kényszerzubbonyként jellemzett gyógyszeres kezelést – jegyezte meg.
A per első fokon Kimpián Ildikó és 27 társa – az intézmény akkori dolgozói - ellen indult, az akkori városi bíróság tavaly márciusban hét embert felmentett a vádak alól, hét vádlottat pedig jogerősen pénzbüntetésre ítélt, illetve megrovásban részesített. A törvényszék további három vádlottat jogerősen 5 és 10 hónap közötti, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, hét embert 60 ezer és 225 ezer forint közötti pénzbüntetéssel sújtott, hárman megrovásban részesültek.
És akkor egy kicsivel részletesebben a nol.hu oldalról:
http://nol.hu/belfold/bortonbuntetest_kapott_a_gyerekeket_duhongobe_zaro_igazgatono
Börtönbüntetést kapott a gyerekeket dühöngőbe záró igazgatónő
Két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék pénteken Kimpián Ildikót, aki a vád szerint egy kecskeméti speciális gyermekintézmény igazgatójaként "dühöngőszobát" alakíttatott ki gyerekek számára. Az ítélet jogerős.
A törvényszék ezzel súlyosbította a Kecskeméti Városi Bíróság (ma Kecskeméti Járásbíróság) által tavaly márciusban személyi szabadság megsértéséért kiszabott másfél éves, szintén felfüggesztett börtönbüntetést. A másodfokú bíróság mellékbüntetésként 500 ezer forint pénzbírságot szabott ki a vádlottra, és öt évre eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amelyhez felsőfokú szociális végzettség kell.
Szörényi Mariann tanácsvezető bíró a tárgyaláson hangsúlyozta: a törvényszék az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg a tényállást. Eszerint a Kimpián Ildikó vezette speciális intézményben elhelyezett állami gondozott gyerekek közül összesen huszonkét gyermeket és fiatal felnőttet korlátoztak személyi szabadságában azzal, hogy 2007 novembere és 2010 januárja között esetenként "dühöngőszobába" zárták őket.A helyiséget - tanúk és vádlottak vallomása szerint - az igazgatónő utasítására alakították ki, ő engedélyezte a használatát. A bezárt gyerekeket kamerával figyelték, a "dühöngőt" több alkalommal büntetési céllal használták. Az egykori igazgató, akinek munkaviszonya 2011 augusztusában felmondással szűnt meg, korábban a bíróság előtt is elismerte: bezártak gyerekeket az általa - külföldi minta alapján - kialakíttatott szobába, de csak akkor, ha más módon nem lehetett megnyugtatni az ön- és közveszélyes állapotba került gondozottakat.