Ismét nem azt olvastuk amit vártunk!
Azt vártuk, várjuk, hogy az intézmény rossz híréért felelős vezetők, ha nem is önként, de felállnak. Ezzel szemben mi történt?? Már nem csak a betegek kaphatnak verést, most következnek a dolgozók! Gratulálunk! Igazgatónő! Ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen kevés ha rokon, ezen kívül rendelkeznie kell ÁPOLÁSI és VEZETŐI ismeretekkel, EMPÁTIÁVAL, MŰVELTSÉGGEL. Ebben az esetben itt minden hiányzik!!! Van : nagyképűség, hazugság, valótlan dolgok kitalálása, na és önteltség. Arról nem is beszélve, hogy a betegeket anyagilag kihasználja, meglopja. Ezek tények, már szinte minden kiderült. Ezt tetézni csak azzal lehet, ha a dolgozó fölé tornyosul fenyegetve, mint egy kocsmában, hogy megveri! Teszi ezt úgy, hogy az ottani vezető meg sem mer szólalni, mintha nem látna nem hallana semmit. Tehát Ő sem alkalmas vezető!! De ő a Zsanai polgármester húga, aki önnek munkáltatója.
Azt vártuk, várjuk, hogy az intézmény rossz híréért felelős vezetők, ha nem is önként, de felállnak. Ezzel szemben mi történt?? Már nem csak a betegek kaphatnak verést, most következnek a dolgozók! Gratulálunk! Igazgatónő! Ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen kevés ha rokon, ezen kívül rendelkeznie kell ÁPOLÁSI és VEZETŐI ismeretekkel, EMPÁTIÁVAL, MŰVELTSÉGGEL. Ebben az esetben itt minden hiányzik!!! Van : nagyképűség, hazugság, valótlan dolgok kitalálása, na és önteltség. Arról nem is beszélve, hogy a betegeket anyagilag kihasználja, meglopja. Ezek tények, már szinte minden kiderült. Ezt tetézni csak azzal lehet, ha a dolgozó fölé tornyosul fenyegetve, mint egy kocsmában, hogy megveri! Teszi ezt úgy, hogy az ottani vezető meg sem mer szólalni, mintha nem látna nem hallana semmit. Tehát Ő sem alkalmas vezető!! De ő a Zsanai polgármester húga, aki önnek munkáltatója.
Várjuk a cáfolatot, hogy nem így történt. Ha igen, kérjük közölje, hogy ki lesz a fegyelmi ügy vizsgálóbiztosa. Csak szólunk, a főorvosnő már nem hiteles!! A fenti írás természetesen a 9-es osztály főnővéréről szól, bár szerintem ezt megyén kívül is tudják!!
Várom szíves megszólalásukat és azt, hogyan tervezik ezt az ügyet lerendezni. Remélem nem a szokásos módon, hogy dögöljön meg aki írni mer. A hétfő reggeli főnővéri értekezleten, a főnővéreket szíveskedjen tájékoztatni az ügy további folytatásáról!
--------------------------------------------------------------------------------------
Ez a főnővér tényleg egy aljadék!!! Nem tud már eltakarodni onnan? Őt rúgja ki az igazgatónő úgy ahogy másokat a semmiért!!
VálaszTörlésHa az igazgatónő nem takarítja el, majd a májcirozis előbb utóbb igen.
VálaszTörlésMinél előbb annál jobb.
VálaszTörlés11,55
VálaszTörlésAz lesz a büntetése az aljas viselkedéseiért.
Nyilván ő is elfelejtette, honnan jött
VálaszTörlésLehet nekem olyan mintha cigányok lennének az ősei!Lehet azért olyan pofátlan is?
VálaszTörlésÉn már sejtem min akadt ki a fényképező gépen mert valaki feltette, hogy ellopta!!! De meg igérte az illető ír még de sajnos nem látom biztos nagyon szaftosakat tudna! De hátha jön előbb utóbb!
VálaszTörlésHa valakiről ilyeneket írnak mint a 9 főnővérről
VálaszTörlésés se a vezetők nem küldték el,ő se érte fel ésszel, hogy szégyen szemre nem marad ott.
Tényleg a mi intézetünkbe mindent lehet,lopni, csalni hazudni,beteget verni,szexre kényszeríteni,
Most már a dolgozóknak is a verést ígérgetik,
a vezetőink lefekszenek az ellenőrrel,vagy aki éppen vizsgálódna,felkínálják magukat,vagy lefizetik.Ilyen vezetőkkel talán csak a bíróságok tudnak kezdeni, egy kis változtatást.
Az ügyész úrnak írta meg.Lehet,hogy többet kap mint P.T.
VálaszTörlésTöbbször kérdezték, miért bosátottak el a Családsegítőből?
VálaszTörlés1. Mert szóltam, hogy ne adják vissza azokat az ingatlanokat a városnak, melyekben működő szolgáltatásokra az ellátórendszernek nagy szüksége van: mint az anyás otthon, az ifjúsági szálló, krízis szállók. Az új vezetésnek Ny. László fontosabb volt a széke, mint a kliensek érdeke.
2. Mert szóltam, hogy eltűnt egy egész kamionnal érkezett külföldi ruházati adomány – ami nem jutott el a kliensekhez!
3. Mert szóltam, hogy az utcai szociális munkás, nem járőrözhet egyenruhás rendőrökkel, rendőrautóban, szórakozó helyeket bejárva, hogy diákokat igazoltasson iskolaidőben! Ennek ellenére utasította Ny. László a járőrözésre, ekkor írásban is felszólítottam őt erre, és elküldtem felettesének is...
A járőrözést leállították, engem felmentettek szakmai alkalmatlanság miatt. A munkaügyi per nem kerülhetett ki a megyéből... tudom hihetetlennek hangzik, de rajtam kívül senki sem mondott igazgat a bíróságon... el is vesztettem...
Értsék már meg: EZ A BLOG A MIÉNK! Maguknak semmilyen joguk sincsen minket felelőségre vonni! Olvassák el az ide vonatkozó törvényt!
VálaszTörlésMenjenek máshová.
Ez így van és maximálisan tiszteletbe kell tartani!!!
VálaszTörlés"Összdolgozóit szeretnék!A megyei vezetés jelenlétében!Valljon színt minden dolgozó!Szemtől szembe!!Vállalom: elítélem a hazug,rágalmazó,holdudvart!!A dolgozók személyi adatainak felírásával megsértették a személyiségjogokat!!!Protest ,hogy merészeli a betegek,dolgozók dolgait a férjével felíratni!!!???Fel fogok állni és elmondom!!!"
VálaszTörlésAz asszisztensnőnek! attól félsz, hogy menned kell, az orvospárral együtt, vagy hogy netán dolgoznod is kell! Amiko itt hagytad a Hollandi kiruccanásod miatt a kolláganőd jól elboldogult, nem volt aki hátráltassa!
Felállni azt tudsz összdolgozóin, hogy bemocskolj olyanokat, akik nincsenek ott,a két nővért. Vagy, hogy átvegyed éves szokásos ajándékkosarad!!! Hát így lhet is vádaskodni, meg aláírást gyűjtögetni!Tik mind egyformák vagytok, Kispálné...
Nem segít már az aláírás gyűjtés,annyit ér mint a séta.Itt majd az APEH,meg egyéb vizsgálatok segítenek a BT-seket KFT seket felállítani a székből.Ez is sorra kerül hamarosan.A rokonaikat meg nem felejthetik itt, aki hozta az vigye is őket.Dolgozó
VálaszTörlés