"Budapest - Évek óta hiába keresi az igazát István és felesége, Zsuzsanna. A nő még 2002 nyarán fordult a rendőrséghez, mert az egyik ápoló szexuálisan zaklatta a pszichiátrián.
Az asszony szerint a vádlott, J. József beismerte a bűnösségét a rendőrségi szembesítéskor, mégis fel van függesztve az ügy.
Zsuzsanna és férje többkilónyi hivatalos papírt tesznek az asztalra. A kupacban a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökhelyettesével folytatott levelezés ugyanúgy fellelhető, mint az Igazságügyi Minisztériumhoz intézett, segítségért könyörgő írás.
- Megvan a feleségem ápolási naplója. Amikor ez az ápoló volt éjszakás, a nejem mindig rosszul volt másnap. A szakértő azt mondta, rosszulléteinek gyógyszer-túladagolás volt az oka - mondja István. - Csak később, a feleségem elszólásaiból jöttem rá, hogy mi történt. Olyanokat mondott, hogy ráfeküdt, ráesett az ápoló. Amikor bementünk a kórházba, az ápoló mindent tagadott, az első meghallgatáskor még a rendőrségen is. Később, amikor tudattam vele, hogy feljelentettük, és leadtuk DNS-vizsgálatra azt a köntöst, amiben a feleségem volt, saját maga ment be a rendőrségre, hogy beismerő vallomást tegyen.
Az asszony reméli, rács mögé kerül az ápoló, hogy megtudja: milyen kiszolgáltatottnak lenni.
Azt állította, Zsuzsanna is akarta a dolgot. Letartóztatták, és bevitték a Markóba. A tárgyaláson mégsem volt jelen. Azt mondták, tévedésből kiengedték.
- Túllépni ezen soha nem lehet - szólal meg Zsuzsanna jó egy óra elteltével. - Akivel ilyen előfordul, egyből menjen ügyvédhez, különben esélye sem lesz arra, hogy rács mögé juttassa a tettest. Remélem, elítélik a férfit, és megérzi a sitten, hogy milyen kiszolgáltatottnak lenni.
A Pesti Központi Kerületi Bíróságtól kapott tájékoztatás szerint a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik, ezért fel van függesztve az ügy.
- Elfogatóparancsot adtak ki az ápoló ellen. A felfüggesztés pedig azért jó megoldás, mert így nem évül el az ügy - magyarázza Cseszlainé dr. Boros Judit bírónő, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető helyettese.
Sok mindennek utána jártam a cikk után... Beszéltem a zaklató ápoló volt
élettársával, kórházi dolgozókkal is. A folytatást is megírtam, de nem
került még be. Hogy be fog-e, az sajnos nem rajtam múlik. Ahogy a
halasi vezetők ügye sem..."
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
Aki bekerül a pszichiátriára betegként annak is vannak jogai.Nem tehetnek velük az orvosok ápolók amit akarnak.Talán az ilyen ügyeket soron kívül kellene tárgyalni,és olyan büntetést kiszabni rájuk,hogy elrettentő legyen,hasonló esetekre.XY
VálaszTörlés
VálaszTörlésA jogokhoz nyugodtan hozzákapcsolhatjuk a beteg jogát, az orvosi titoktartáshoz! Az én történetem erről fog szólni! Példát akarok statuálni!
Azt jól teszed téged bántottak jobbról balról.
VálaszTörléspedig csak a blogot biztosítottad nekünk,hogy egy helyen megtehessük a hozzászólásokat,az eseményekhez.Persze ezt megtehettük volna más oldalakon is az iwiw, facebook-on,G-mailon akkor már történtek volna intézkedések a Fenntartó részéről.Mária
Tragic and shocking.
VálaszTörlés2011. február 16. 10:13-nak
VálaszTörlésJó ez így. Ez a legjobb felület komoly írások publikálására, tények bemutatására, leleplezésekre és általános üzenetekre, néha szórakoztatásra.
Nem zavar, ha támadnak. Mérjük össze az erőnket, és győzzön a jobbik. De a jogsértés... Az más dolog. Ott nincsen pardon! Tudatni kell velük, rájuk is vonatkozik és bizony van félnivalójuk! Futhatunk még egy-két kört, de a vége már nagyon közel van...
I know that the Hungarian colleague, and I speak, the country of what I read.
VálaszTörlésMany thanks, Kenyata! :)
VálaszTörlésJobb ez egy helyen egy témával,igaz szerte ágazóak.Van itt minden bántalmazás csalás okirat hamisítás lopás,fenyegetés megfélemlítés rágalmazás.No persze felvonulást majdnem kihagytam,az igazság ellen.Munkás
VálaszTörlésBemondták az RTL-klubbon több kapitányt elővettek mert az irattárban landolt egyesek közlekedési szabálysértései. Nem lehet a mi fődokink cserbenhagyásos baleseti jegyzőkönyve is ott lapul valahol?
VálaszTörlésKönnyen előfordulhat az is,de ugye a cserbenhagyásos gázolás részegen nem évül el.
VálaszTörlésFőleg olyan személy esetében aki arra esküdött,hogy segíti a beteget baleset esetén is.
Az első írás alatt a cica nagyon tekinget.
VálaszTörlésMég van mit felderíteni neki? Néró
Ez hogy állt össze a dolgozók fejében,hogy tüntessenek a bántalmazókért? Ki tudja...? Az eszükbe se jutott, hogy az intézmény rossz híréért a rossz elkövetője a felelős,meg az elkövetők támogatói.Nem pedig a tényeket feltárók.Miért nem vették komolyan amikor jelezve lettek a problémák gondolták,hogy fölényeskedéssel rágalom hadjárattal eltaposhatják a tényfeltárókat.
VálaszTörlésErre enged következtetni a Mokkában Kastyák ügyvéd rágalmazásai is. Mert tudva levő,hogy Ő is hazugságot mondott a jelentőkre.Mint ahogy az egyik jelentő hölgyre lopásos rágalmazásokat terjesztenek a városban.Hogy börtönbe van,híresztelik a nagy tudású hazudozók.
Mivel saját szememmel láttam,rájöttem,hogy ez is csak egy aljasoktól származó hazugság.
Nem volt még elég a hazudozásból?
A betegek érdekében védésében szót emelnek valaha a bántalmazókkal szemben? Hozzátartozó.
A bűnüldöző Kastyjákól bűnpártoló lett...
VálaszTörlésMár nemcsak a feljelentőket rágalmazza, hanem az igazságügyi szakértőket is, a Molnár-Szűcs házaspárral egyetembe... Cukorkával, kávéval, cigarettával kicsikarni az igazságot!?
Legjobb védekezés a támadás - úgy látszik nincs más eszközük.
A Kastyák arról meséljen már a jótékonysági pénzt hova rakta ? Ő volt az est házigazdája.Tudni kell neki!István
VálaszTörlésNem hiába váltották le! Oka is volt.
VálaszTörlésKastyák Úr mivel magyarázza a pénzek eltüntetését?
VálaszTörlésKötelező volt lopni? Úgy mint hazudni.Tudatlan
Más mentséget nem tud erre felhozni!
VálaszTörlés