Sajnos, nem csak a fenntartó a
közös a két Bács megyei intézmény problémájában, ugyanis sok helyen hasonló a helyzet.
Örököltük a rosszul működő rendszert és szemléletet, melyben a vezetők lenézik
azokat, akik emlékeztetik őket arra, honnan indultak… S hogy ezzel ne kelljen
folyton szembesülniük, igyekeznek távol tartani magukat a problémától!
Emlékeznek talán még Gyurcsány
Ferenc elszólására: Nem lehet munkával büntetni az embereket! Mert nekik a
munka mindig is büntetés volt… Az "Oda
nekik, az is jó lesz!" szemlélet lett az uralkodó, szemben azzal az
állítással, melyet nem győzök eleget hangsúlyozni: A legelesettebbek, legkiszolgáltatottabbak
mellé kellenek a legjobb szakemberek!
Eleink idejében, főleg a családok
vállalták a gondoskodást hozzátartozójukról, valamint az Egyházban, a
Vöröskeresztben, vagy más civil szerveződésben elhívatott, nemes(lelkű) emberek
foglalkoztak a rászorulókkal, azóta ezt az elmúlt 60 év gyökeresen
megváltoztatta... Ma is ez a helyzet, a betegek, kicsinyek nem számítanak! Oda,
nekik, ez is jó! És most itt be lehet helyettesíteni a közigazgatással, vagy
más társszakmákkal…
Ahogy a rendszerváltoztatást
követően létre kellett hozni a szociális ellátó rendszert, a meginduló képzés magábaszívta a potenciális munkanélkülieket...
Oda, megfelelő az alkalmatlan
munkaerő is, ezért nem engedik a szűrést,
a pályaalkalmassági vizsgálatot. Nekik, jó az alacsony színvonalú oktatás, mert így nem támasztanak majd
igényeket! Jöhet a sógor-koma-jóbarát, mert ő majd kiáll mellettük, - mint
látjuk - bármi áron! Olyan ellenőrzés,
ami nem találhat semmit, mert őket is a fenntartó fizeti, és utasítja...
Működésképtelen jog- és érdekvédelem,
lényeg, hogy a kezükben legyen a gyeplő, s papíron
minden működjön... A beteg meg nem számít, rajta taposhatunk, hogy állásunk
megmaradjon, karrierünk tovább épüljön, pozíciónk erősödjön,
kapcsolatrendszerünk szélesedjen, egzisztenciánk, anyagi helyzetünk tovább
gyarapodjon. Gyalázat.
Ez a probléma széles e hazánkban,
ahogyan én látom.
Lenézik az egyszerű, becsületes dolgozót és kisemmizik őket. Velü(n)k tartatják el a sok élősködőt, ingyenélőt,
hazudozót, csalót, beteget veszélyeztetőt…
Hát ezen kell változtatni, tisztelt döntéshozók,
tisztelt választók!
Nem majd a választások után, hanem azonnal!
*Juhar+Halas - A szerk.
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net