A folyamatos terror, a tartós
stressz, a hozzánemértés, s annak folyamatos palástolása, előbb utóbb
robbanáshoz vezet… A nagy nyomás miatt, az emberek valódi jelleme egyre
nyilvánvalóbbá válik, némelyeknél torzulást, másoknál megerősödést mutat… Mindenki választ, az is,
aki nem választ…
Korábban, szívesen dolgoztam
volna x munkatárssal, de a konfliktusban nem jól vizsgázott. Nem bíznám rá
többé a szeretteimet, s így másokat sem…
Nem elég ugyanis jól bánni a betegekkel, vagy nem bántani a betegeket, meg is
kell tudni védeni őket! Másoktól is… Ha kell, a barátainktól is… Arról nem
is beszélve, hogy ki akar magának egy olyan barátot, aki veri a beteg
embereket?
Meg kellene tanulniuk az erős embereknek,
hogy az erőt nem támadásra, hanem védelemre kapták. A haza, a gyengébbek, az elesettek védelmére…
A megfelelő segítéshez azonban
hivatástudat, felelős kiállás, bátorság, tartás szükséges… Ahogyan az ápolónők tették… Ettől többet mi sem tehetünk, de kevesebbet sem! Aki
őket bántja, elmarasztalja, vagy kiközösíti – akár felsőbb utasításra, mint
ahogyan, azt velem kapcsolatban is elrendelték, és végrehajtották – az, nem sokban különbözik a betegbántalmazóktól! Ugyanis egy követ fúj a
visszaélőkkel, s azzal a vezetéssel, aki okozója és felelőse a történteknek.
Nincs több kifogás, nincs mentség… Nincs
már helye a gyávaságnak, csak a helytállásnak…
A krízist, - ahogyan Pik Katalintól tanultam – nem szabad kudarcként
megélni, hanem kihívásnak kell tekinteni… Próba is egyben, hiszen elválasztás,
szétválasztás történik… Automatikusan… A helyes és helytelen, a jó és a rossz
(akarása) elválik egymástól…
Sorsunk többé nem áldatlan állapot
– még ha így is érezzük -, hanem áldásos lehetőség a hősies helytállásra, kiállásra…
Csatlakozzanak a szívük diktálta jóhoz, jobbhoz…
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
