Új, korszerű terápiás szemlélet és eljárások bevezetését javasolták a szakemberek korlátozó intézkedések helyett a kiskunhalasi intézményben. Ezenkívül ellátotti önkormányzatok létrehozására is javaslatot tettek, amelyek ellátási típusonként, illetve az egy épülettömbben található gondozási egységek ellátottainak részvételével működhetnének. Ismert, hogy 2010 januárjában két, azóta kilépett ápolónő tett ügyészségi feljelentést, mert a pszichiátrián több kollégájuk brutálisan vert betegeket.
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) vizsgálata során megállapította, hogy az intézményben nem voltak figyelemmel egy ide vonatkozó miniszteri rendelet előírására, amely a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szól. Eszerint a pszichiátriai betegek, valamint a szenvedélybetegek otthona a személyes gondoskodás más formáival csak akkor szervezhető együtt, ha az ellátást igénybe vevő elkülönített ellátása biztosított.
Az ellenőrzés rávilágított, hogy az intézményben sérült a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény egyik előírása is, miszerint a fogyatékos személyek otthonában elkülönítetten kell megszervezni a kiskorúak és a felnőttek, valamint az enyhe értelmi fogyatékos és a középsúlyos vagy súlyos értelmi fogyatékos személyek elállását. Kiskunhalason ugyanis nem megfelelően alakították ki a gondozási egységeket, és a fogyatékos személyeket egészségügyi diagnózisuktól függetlenül helyezték el.
E jogszabály szerint a speciális egyéni eltiltást igénylő személyek részére külön-külön, egyes ellátotti csoportok szerint speciális intézményt kell kialakítani, az egyes csoportokban legfeljebb húsz fő helyezhető el. Ennek ellenére a kiskunhalasi pszichiátrián nem alakítottak ki speciális gondozási egységet. A korlátozó intézkedések alkalmazásának rendjét az NRSZH ellenőrzése szakmailag megfelelőnek találta, de az egyes esetek vizsgálata alapján azt is megállapította, hogy a krízishelyzetek megelőzhetők lettek volna, ha a meglévő eszközök mellett olyan szakmai eljárásokat dolgoznak ki az intézményben, amelyekkel kezelhették volna e problémákat.
2011. november 15., kedd
2011. november 14., hétfő
Álljatok fel!
Szeretettel ajánlom az alábbi rövid videót, nemcsak megtekintésre!
"Az a fontos, hogy hogyan fejezed be!"
Lásd: ITT!
Barátunktól kaptuk, köszönjük!
2011. november 12., szombat
MINDEGY HOGY KECSKEMÉT VAGY KISKUNHALAS EZEKNEK "EGYKUTYA"
MINDEGYIKÜK TUDOTT RÓLA? MINDEGYIKÜK BENNE VOLT?
Na
ez már "közelít" csak éppen az alkalmak számát (nem véletlenül) nem
említi az "elsőrendű". A 12 gyermek az korántsem csak 12 alkalom volt
ám, hiszen páran többször is, szinte már "otthonosan jártak be" a
dühöngőbe. De ugye sohasem tagadta?
Miután a helyiség elkészült, kimentek és meg is tekintették?
Biztos ez az állítás?
Ha így volt, akkor a megnevezett illetékesek biztosan alátámasztják az "elsőrendű" által állítottakat! Vagy mégsem?
Mit is mondott az elnök úr a SAJÁT munkatársairól? azt mondta volna, hogy "úgyis le fogják tagadni"? Szép kis véleménye lehet az elnök úrnak a magas beosztású munkatársairól, ha ezt állította (volna) róluk! Pető és Mócza urak! Nem "csipi ez egy kicsit az Önök szemét"? arról nem is beszélve, hogy az "elsőrendű" által előadottak szerint Önök nem csupán "bűnpártolók" (lennének) de egyben még azt a szegény, semmiről sem tudó elnök urat sem tájékoztatták (volna) a mindezekből következően csak a saját szakállukra hozott döntésükről?
Igy aztán sokkal érthetőbb az elnök úr nyilatkozata, amikor a baon azon kérdésére, miszerint:
"Kimpián Ildikó hétfői vallomásával
kapcsolatban megkérdeztük a megyei önkormányzat elnökét: mint fenntartó
valóban hozzájárultak-e az elkülönítő létesítéséhez"
az elnök úr azt válaszolta:
"Én sem írásbeli, sem szóbeli hozzájárulást nem adtam erre. A dühöngőről az ügyben tartott tavaly februári sajtótájékoztató előtt kaptam meg a belső jelentést, korábban nem tudtam erről a helyiségről"
Már elnézést elnök úr! Nem az volt a kérdés, hogy Ön, hanem az, hogy a fenntartó! vagy netán Önnön maga lenne a fenntartó is egyben ("az állam én vagyok" alapon?) esetleg ez a válasza már mintegy "előzménye" a felelősség másokra P.I. és M.Gy. (személyiségi jogokra tekintettel csak a kezdőbetűk, ahogy szoktam!) urakra történő hárításának?
Jaj, bocsika! A gyermekjogi képviselőről majd megfeledkeztem! pedig ő is nyilatkozott ez ügyben, azt, hogy ő nem tudott a dühöngőről, és ha netán volt is, az egyébként sem lehetett rossz, mert azt a gyermekek nem jelezték felé (aha, a fogyatékos gyermek nem kutatta fel a gyermekjogi képviselőjét, micsoda mulasztás tőle, nem?) Az "elsőrendű" vádlott viszont őt is megemlíti a dühöngőről tudomással bírók, sőt a helyiséget is konkrétan megtekintők között! Ejnye kedves Kátainé Lusztig Ilona! akkor netán Ön sem mondott volna igazat (vagyis hazudott volna?) a nyilatkozatában? hiszen a dühöngő létrehozását elmondta(?) Önnek az "elsőrendű", nem?
Van egyáltalán ebben az ügyben valaki/bárki illetékes, aki igazat mondott?
Na és volt netán a halasi ügyben bárki illetékes, aki igazat mondott volna?
Na és volt netán a halasi ügyben bárki illetékes, aki igazat mondott volna?
2011. november 10., csütörtök
Gondolatok az igazságról...
Az
igazságnak előbb-utóbb napvilágra kell kerülnie. A lelkek háborognak, a sebek
nem forrnak be addig, amíg ki nem derül, ki az igazi tettes. Egyre többen
kételkednek az igazságszolgáltatásban!
Az
igazság az egyetlen dolog, amiben nem
kell hinni! Minden
másban igen, de az igazság, az van! Meg
lehet győződni róla, hogy valódi. Meg lehet élni, be lehet bizonyítani, meg lehet
ismerni.
"Az igazság nem emberi mérték, és
így ne várd tőle, hogy emberi tulajdonsággá váljon.
Igazság az, hogy élsz, és hogy jogod van élni, mert megszülettél. Hogy minden
ember egyforma abban, hogy meztelenül jött ide, és meztelenül, egészen
meztelenül tér vissza innen. Hogy aki jó, azt baj nem érheti, akármi is
történjék vele: egyenesen járhat, és nyílt homlokkal nézhet szembe a világgal.
Ezek az igazságok.
De nem feltétlen értékű igazság az, hogy tied a
kabát, amit szekrényedben őrzöl. A gyapjú, amiből készült, a juhé volt. Te azt
vallod, hogy igazságos úton lett a tied, de a juhnak erről bizonyára más
véleménye van.
A valódi igazságban bízhatsz bátran, kára nem
eshetik. Felkél a Nap, bármilyen sötét is legyen előtte az
éjszaka.
Ha mégis látnod kell, hogy
itt-ott, az emberi hangyaboly külön életében a rossz látszólag győz a jó felett:
ne tévesszen meg a látszat. Kain sohasem győzte le Ábelt. Csak
megölte.
Isten keze...
Anonim levélben érkezett, köszönjük!
Levélküldés: ITT! Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!" Facebook "A Vincze konklúzió": ITT!
2011. november 8., kedd
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának jelentéséből…
„Az intézményben nem voltak figyelemmel az
1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet előírására, miszerint a pszichiátriai
betegek otthona, a szenvedély betegek otthona a személyes gondoskodás más formáival együtt csak akkor szervezhető,
ha az ellátást igénybe vevő elkülönített
ellátása biztosított.”
„Szintén sérült az 1993. évi III.
tv. 70.§ (1) bekezdésében foglaltak előírása, miszerint… elkülönítetten kell megszervezni az enyhe, a középsúlyos és a
súlyos, (valamint a speciális ellátást igénylő) értelmi fogyatékos személyek ellátását.”
„Nem került összehangolásra az ápolási,
gondozási, mentálhigiénés és a foglalkoztatást végző szociális szakember
munkája.”
„… az egyes szakmai egységek munkája nincsen
összehangolva, nincsen egységes, korrekt terápiás szemlélet.”
Most az
egyszer igazat kell adnom a vezetésnek, hiszen tényleg „Nem történt semmi!”
„Javasolt a 7. osztály jelenlegi
működtetésének azonnali felszámolása…”
„A korlátozó intézkedés alkalmazása helyett
javasolt új, korszerű terápiás szemlélet és eljárások bevezetése.” …
„Javasolt, - akár épületenként - ellátotti önkormányzat szervezése és
működtetése.”
„A gondozási egységekben megvalósulandó mentálhigiénés
és foglalkoztatási, fejlesztési
tevékenység fejlesztésével a konfliktusok kialakulását csökkenteni lehetne.”
„Javasolt, az előgondozás során az ellátott
állapotának megfelelő intézményi típus választása.”
2011. november 7., hétfő
A leigázás 45 alapelve...
...
14. Mindent megtenni annak érdekében, hogy a
határozatok és rendeletek- legyenek azok jogi, gazdasági, vagy szervezeti
jellegűek-, megfelelően pontatlanok legyenek.
17. A szakszervezetek nem szegülhetnek ellent
az igazgatóság utasításainak. A szakszervezeteket más feladatokkal kell
elfoglalni, úgymint a vállalati üdültetések szervezése, a nyugdíj-és
kölcsönkérelmek elbírálása, kulturális és szórakoztató programok,
kirándulások szervezése, a hiánycikkek elosztásának megszervezése, a
politikai vezetés határozatainak és nézeteinek az igazolása.
18. Meg kell szervezni, hogy csak azokat a
dolgozókat és vezetőket léptessék elő, akik a rájuk bízott feladatokat
példamutatóan végrehajtják, és akik nem hajlamosak azon problémák
analizálására, amelyek túlérnek tevékenységük határain.
...
42. Azokat a párt
által kinevezett vezetőket, akik tevékenységükkel károkat okoztak, vagy az
alkalmazottak elégedetlenségét idézték elő, ne állítsák bíróság elé. Drasztikus
esetekben vissza kell hívni őket funkciójukból, más hasonló vagy magasabb
szintű pozíciókba helyezni őket. Végső esetben vezető állásba kell tenni őket,
és a későbbi változások idejére kádertartalékként számolni velük.
.
44. A munkahelyeken gondoskodni kell a különböző funkciókban dolgozó emberek leváltásáról, és a legkisebb szakértelemmel rendelkező iskolázatlan munkásokkal helyettesíteni őket.
44. A munkahelyeken gondoskodni kell a különböző funkciókban dolgozó emberek leváltásáról, és a legkisebb szakértelemmel rendelkező iskolázatlan munkásokkal helyettesíteni őket.
45. Meg kell szervezni, hogy a főiskolákra legalacsonyabb
társadalmi rétegekből származók kerüljenek be elsősorban, akiknek nem érdekük a
szakértelmük növelése, csupán a diploma megszerzése.
A teljes dokumentum megtekinthető: ITT!
Postaládánkba érkezett. Köszönjük!
Állami gondoskodás, vagy fosztogatás?
Ki, mit fizet és hányszor? Ez a kérdés
ötlött elém a hitelek kapcsán, elgondolkodva az intézményi térítési díjról, s
általában arról, hogy mennyibe is kerül nekünk valójában az a bizonyos gondoskodás… állami gondoskodás…
Az adófizetők pénzéből működtetik – többek között – a szociális intézményeket is. Azért fizetnek, hogy helyettük gondozzák, neveljék, ápolják
szeretteiket… Gyakran olyan személyekkel, akik kényszerből, nem pedig
elhívatásból, többségében potenciális munkanélküliként kerültek a pályára, mivel,
- egy felsőbb
koncepció értelmében - nem tanulhatta, s nem sajátíthatta el az önfenntartás
tudományát. Így egyszerre támogatják
adójukból a munkanélkülieket, a pályakezdőket, a közhasznú és közcélú foglalkoztatottakat,
csökkent munkaképességűeket, a rokkantakat,
nyugdíjas munkavállalókat, és képzésüket…
és a többi alkalmazott bérét, juttatását…
Szóval, az ellátásukért nekünk
kell az adónkon felül, többszörösen fizetni:
hiszen, ha a családtag bekerül az intézménybe, jövedelme kiesik a családi kassza bevétel oldaláról. A jövedelme
legtöbbször nem elég az ellátásra sem, ezért ki kell pótolni… Jó, ha nem fizettem zsebből zsebbe az ellátás
meggyorsításáért, és a házamra sem vettem föl hitelt ennek érdekében… Ráadásul,
nemcsak a jövedelmét veszik el,
hanem még a vagyonát, esetlegesen ingatlanját is megterhelik…
A kevéske zsebpénze is megrövidülhet, ha mondjuk ott végzi el a dolgát, ahol
nincs kijelölve, levonják a károkozás - ....................... vezető pontos számítás szerinti – ellenértékét!
Zsebpénzéből kell megvásárolnia, az intézet által kötelező ellátásként biztosítandó
alapvető tárgyi eszközöket is (ruhanemű, szalvéta, WC-papír, szappan…), vagy hozzájárulnia egyéb
állagmegóváshoz (szobafestés), vagy az osztály díszítéséhez (virág, szőnyeg,
bútorzat…), a munkatársak kényelméhez (irodabútor), személyes ünnepekhez (névnap, szülinap)… Aztán fizetek még, ha odautazom, ha látogatom, ha viszek valamit (nemcsak neki), ha hazahozom… Fizetek ha nyaralni viszik, sőt duplán fizetek akkor is… az ellátásért,
plusz a nyaralásért, úgy, hogy pénzt
vissza nem kapok… sem én, sem ő. Reklamálni nem merek, hogy ne lássa kárát
a beteg hozzátartozóm…
A visszaélések leleplezését, az igazságszolgáltatást, szintén mi
fizetjük… Adónkból és a saját
zsebünkből… Ők ügyvédet fogadnak a mi
pénzünkből, akik az igazság kiderítése ellen taktikáznak… tehát ellenünk,
adófizetők ellen… Azért is én fizetek, hogy kiderüljön az
igazság, s azért is, hogy ne derüljön ki az igazság, hogy eltussolják!
Értik mi folyik itt?
Mi mindenképpen fizetünk, ők mindenképpen a
pénzüknél vannak! Helyesebben a pénzünknél vannak.
A címben feltett kérdést pedig elfelejthetjük... Hiszen nem kérdés.
Lásd még: ITT!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)