Folytatódott a munkaügyi perem az ellentanúk
meghallgatásával…
Az első tanú N. Krisztina gyógypedagógus egy ítélet
felolvasásával kezdte a tanúvallomását… Érdekes volt – bár nem meglepő –, felolvasta a általuk (harmadmagával) ellenem
Polt Péternél, Orbán Viktornál, Bányai Gábornál, Lukács Lászlónál, stb. indított becsületsértési perben született
elmarasztaló ítéletet, (indoklás nélkül): 3 év próbára bocsátás…
Valamiért fontosnak
tartotta leszögezni, hogy nem ő írta az összeférhetetlenségi indítványt ellenem,
mert akkor neki más elfoglaltsága volt! (?)… Vallomása során érdemben nem tudta bizonyítani az
állításait, ahogy azt sem, hogy akadályoztam a munkát, nem vettem részt a
munkában, nem vállaltam a nyaraltatást… stb. Sőt, elismerte, hogy elvállaltam volna a
nyaraltatást, ha nem mosogatni, hanem foglalkoztatni kellett volna a betegeket…
Még azt is elmondta, hogy arra (foglalkoztatásra) nem kellettünk, arra ott voltak az ápoló kísérők
(? * a szerk.)… Ez pedig, mintha némi
szakmai kompetencia és identitászavarról árulkodna…
Kérdésemre beismerte, hogy igazgatónő
arra kérte a csoportot, hogy írják össze, hogy miért nem lehet velem együtt
dolgozni! Erről ő maga
tájékoztatott a munkatársi megbeszélésen a csoport előtt. A bírónő
megkérdezte, hogy „Valóban utasította igazgató asszony a csoport tagjait, hogy
írják össze, miért nem lehet Uray Erzsébettel együtt dolgozni?” „Nem, nem utasított
igazgató asszony, hanem megkért minket, aminek mi eleget is tettünk.”
– nyilatkozta a bíróságon N. Krisztina. Ez a kijelentése ellenkezni látszik az
előzővel, miszerint ő ebben nem vett részt, mert más elfoglaltsága volt…
Bírónő kérdésére elmondta, hogy
a nézeteltéréseket – másokkal ellentétben – ő nem próbálta meg velem
megbeszélni, mert nem voltunk, csak köszönő viszonyban. Én úgy emlékszem,
hogy nem volt velem még visszaköszönő viszonyban sem. (Lásd:
ITT!)
A „Miben akadályoztam a munkát?” kérdésre válaszul elmondta,
hogy úgy
konkrétan nem akadályoztam a
munkát, hanem miattam több kollégának
pszichoszomatikus
tünetei lettek és orvoshoz, táppénzre kényszerültek menni… valamint
rossz hangulat volt a csoportban, ami
rányomta bélyegét a munkavégzésre is… Csak halkan jegyzem meg, hogy a fenti
időszakban – amikor a levelek születtek ellenem – fekvőbetegként tartós táppénzen
voltam.
Elismerte ugyanakkor, hogy levelem
következtében (Lásd:
ITT!)
a csoportot raportra hívta igazgató
asszony, amikor is, ők elhatárolódtak a levelemben foglaltaktól, és a
személyemtől… Ezt követően történtek a pszichoszomatikus megbetegedések… még
mindig a távollétemben… Megjegyzem pszichoszomatikus megbetegedést a
szorongatott helyzet is okozhat, amikor olyan utasítást kell végrehajtani,
amivel valójában az illető nem ért egyet: pl. hazugságra kényszerítés, felszólítás
a személyemtől való elhatárolódásra, összeférhetetlenségi indítvány aláírása,
bíróságon hamis tanúzás, stb.
Kértem végül, hogy olvassa fel az elmarasztaló ítélet rá vonatkozó indoklását:
„Az összeférhetetlen
gyógypedagógus, aki minden vezetőt kisajátított, majd kicsinált, mert babérokra
tör? Aki kivonult az énekkarból, mert ő egyházi énekeket nem énekel… aztán meg
átveszi az énekkar vezetését, és ő megy templomi zenei találkozóra, azokkal a
zsoltárokkal, dicséretekkel, amiket én tanítottam be… Persze ő van rám
megsértődve azóta is…”
(Ez egy kiragadott
rész volt egy főcikkhez írt hozzászólásomból, melyet elismertem, hogy én írtam
és annak valóságtartalmát is fenntartottam… Ezért kaptam 3 év próbára bocsátást
a halasi bíróságon… Megjegyzem, a több mint 1000 bejegyzésből és közel 15.000
hozzászólásból ezért a hozzászólásért marasztalt el a bíróság, illetve egy
olyan kifejezésért („hímringyó”), mely nem tőlem származik, s ami már a rendőrségi
tanúmeghallgatásom (eltitkolt tárgyának!) időpontjában sem szerepelt már a blogon,
mivel megjelenését követően törlésre is került… Egyébként kérésüknek
megfelelően a többi kifogásolt bejegyzést is töröltük, még a tárgyalások előtt!)
Tanúvallomásával kapcsolatban annyit megjegyeznék még, hogy az
igazmondás tekintetében pozitívan csalódtam, sokkal rosszabbra számítottam…
A gyógypedagógus után M.
Alíz fejlesztőpedagógus, a főorvos házaspár lánya tett tanúvallomást - a hamis tanúzást a törvény bünteti felszólítás
tudomásulvételét követően -. Elmondta, hogy én öntörvényű, feszültségkeltő,
bomlasztó voltam és akadályoztam a munkájukat! Az öntörvényű alatt ő nem azt
értette, hogy megszegem a törvényeket, vagy a szabályokat, hanem, gondolom azt,
hogy egy felsőbb törvénynek (isteni
parancs) engedelmeskedem, aminek következtében – nem mellesleg - betartom az alsóbb törvényeket
is (pl. munka törvénykönyve, ÁNTSZ előírások, etikai kódex, szakmai
sztenderdek, együttélési szabályok… stb.), még akkor is, ha a vezetői utasítások adott
esetben ellenkeznek ezzel (pl. mosogatás, ételosztás), vagy a józan
paraszti ésszel (pl. hőségriadó
alatt, vörös riasztáskor nem rendezek betegeknek szabadtéri sportversenyt, vagy
nem szervezek buszos kirándulást, mert ez még akkor is betegveszélyeztetés, ha a
Közigazgatási Hivatal semmi kivetnivalót sem talált a vizsgálat során!).
Hogy miben
akadályoztam a csoport munkáját, erre nem
tudott konkrét választ adni, vagy egyetlen példát mondani.
Elmondta még, hogy megkértek,
hogy a nevükben ne írogassak leveleket, nem kell képviselnem az érdeküket, (közalkalmazotti
tanács elnökeként sem). Ez valóban elhangzott. Igaz, ezt akkor is meg kellene tennem, ha csak egy
egyszerű törvénytisztelő állampolgár
lennék… ráadásul a hivatásom szakmai – etikai normái is megkövetelik ezt, arról nem is
beszélve, hogy a közalkalmazotti
tanácsba beválasztva a munkatársak
szavaztak bizalmat kétszer egymás után is, nem mellesleg a legtöbb szavazatot
szerezve… Tudják, én így működök, így tudok jól aludni…
Kifogásolta még, hogy én
nem tartottam őt szakembernek, pedig ő egyetemi végzettségű pedagógus (német
tanár). Igaz, ez még mindig szociális intézmény, nem pedig oktatási! Engem
meghazudtolva azt állította, hogy amikor odajött dolgozni már volt diplomája…
Ezt később, a jegyzőkönyvezés során mégis visszavonta. Tévedésről nem lehetett
szó, hiszen munkába állását követően a szakdolgozata elfogadtatása végett, fél
évig nem dolgozott az intézménybe.
Elmondtam, hogy
szociális intézménybe egy pedagógus (ő nem gyógypedagógus)
nem szakember, még ha egyetemet végez
is… Más a tárgya ugyanis a képzésnek, a tematikája, a módszere, stb. és más
identitást feltételez. Ennek megerősítésére előadtam, hogy
M. Alizt sajnálatos módon egy lakó megverte, ami bizonyos szakmai
hozzáállás, ismeret és tapasztalat birtokában megelőzhető lett volna… Ezzel
pedig nemcsak önmagát sodorta bajba… (Lásd:
Felelőtlen felelősök)
Bírónő kérdésére határozottan állította, hogy
az, hogy a szülei vezetők az otthonban, az
az ő megítélését, a vele való bánásmódot, elbírálást, semmiben nem befolyásolta. (Lásd:
Nevén nevezzük és
Működési zavar).
Ezt cáfoltam, s elmondtam, hogy
a
csoportba kerülése megosztotta a csoportot a köré gyülekezők és a
kiszorulók táborát létrehozva. Erről nem feltétlen ő tehet, hanem a
csoporttagok, akik így igyekeztek édesanyjánál (szakmai vezető Dr. Szűcs Erzsébet)
kedvezőbb megítélést kieszközölni… Elmondta még, hogy én feljelentettem a
hőségriadóval (vörös riasztás) kapcsolatban az intézményt, pedig ő – aki
kirándulni vitte a lakókat – mindenre odafigyelt: vizes törülköző, hűtött ital,
fejfedő, légkondicionált autóbusz… és nem volt kiírva a szegedi vadaspark
bejáratára, hogy aznap nem látogatható! Sőt, nagy örömére a garai otthon
fogyatékos lakóival is összetalálkoztak a parkban… Tehát, ők sem találtak semmi
kivetni valót abban
(a garai otthon
igazgatója az a Petrich István volt, akit a lakóink ellátottjogi képviselőjeként
ismertünk!), sőt a későbbi közigazgatási hivatal vizsgálata is mindent
rendben talált. Ebben sajnos igazat kellett adnom, bár továbbra sem értek egyet velük.
Cáfoltam viszont a feljelentés személyemhez kötését, amelyről a
bizonyító jegyzőkönyvet korábban már benyújtottuk a bíróságnak.
Nem tagadta
jóindulatomat, hogy az én ötletem volt a kisállatterápia, mint
foglalkoztatásforma személyéhez köthető bevezetése is, aminek szakirodalmából
anyagot szereztem és adtam át neki, lévén, hogy korábban állatmenhelyen
önkénteskedett… segítve ezzel is a
beilleszkedését.
Miután a nyaraltatásokon való részvételek gyakorlatát
(önkéntesség) tisztáztuk, az ő részvételének minőségére már nem tértünk ki,
ahogy az ominózus – és következmények nélkül maradt - táppénz alatti
konferenciázás esetére sem… Pedig ezek is cáfolták volna azon állítását, hogy ő,
a szülei révén nem volt kivételezett helyzetben. Nem akartam őt leleplezni, - ez, itt sem viszi előbbre az én ügyemet -,
ráadásul az igazmondásban épp akkor és ott vizsgázott…
Ezen a tárgyaláson a bírónő akaratlanul is sokat elárult
nekem magáról…
Talán a bírónő is úgy látta, hogy a tanú állításai gyenge
lábakon álltak, ezért úgy érezhette, hogy a tanú védelemre szorul… Én,
mindenesetre meglepődtem a bírónő elfogultságán: M. Alíz volt az egyetlen tanú, aki indokolatlanul és érthetetlenül ülve tehetett tanúvallomást… A bíróság –
tudtommal - minden esetben felszólítja a tanúkat, hogy álljanak fel a
vallomástétel idejére!
Amikor a diplomaszerzés idejének tényét módosította a
jegyzőkönyv felvételekor, akkor a bírónő elbagatellizálva megjegyezte: No
jó, de akkor már maga EGYETEMRE járt! A harmadik, ami szintén furcsán
hangzott, az a bírónő azon megjegyzése a feljelentés cáfolatommal kapcsolatban,
hogy de hát „a kollégák azt nem tudhatják pontosan, hogy az most feljelentés, vagy
bejelentés, vagy micsoda… Itt is hányszor előfordult a bíróságon, hogy a tanúk
azt hiszik, hogy ők gyanúsítottak, vagy vádlottak!” Az
összeférhetetlenségi indítványokon – amire az elbocsátásomat alapozták – mindegyikben
ez az állítás szerepel, személyem elleni kifogásként.
Elhihetik, nekem, aki azóta is segélyre kényszerülök Simon
István (Simon Ilona férje) által vezetett szociális osztályon, nem olyan bagatell, hogy tudhatják-e a
tanúk, vagy sem, hogy mit is állítanak…
A végén pedig nekem szegezett egy kérdést a bírónő: „Mondjam
már meg, hogy lehet az, hogy 10 tanú ugyanazt állítja, én pedig annak az
ellenkezőjét!?” Úgy sejtem, hogy erre a bírónő is tudja a választ – s
bár költői kérdésnek is vehettem volna -, azért annyit mégis megjegyeztem: Hát,
így…
Mert, ha megmondanám amit gondolok és tudok, akkor azt nem
tanúvallomásnak, nem jogos védelemnek,
vagy szabad véleménynyilvánításnak, vagy hasonlónak vennék… nekem elhihetik.
A következő tárgyalásra még várni kell, mivel tisztázni kell
az új fenntartóval, hogy perben állunk-e, s az ügyvéd úr kap-e tőlük megbízást
a képviseletre…
A folytatásban, a következő ellentanúk meghallgatására
kerülhet sor: Simon Ilona (a lemondott igazgató) és Visnyei Ágnes (a lemondott mentálhigiénés
csoportvezető)…
Gondolhatják, már alig várom… Hogy vége legyen.
Folyt. köv.
Levélküldés:
ITT!
Facebook
