„Én csak azt szeretném megkérdezni Protestől szerinte ezzel az egész dologgal jót tett a betegeknek? Tudja miről van szó pl.:nyaralás. Állítólag mellettük van, de sajnos ők szenvednek a legjobban.
Köszönjük Protest.
B. Brigi”
„A nyaralásról annyit, kihirdették már, nagyon drága és az idén nem lesz Balaton! Lehet, azért mert a rokonoknak már nem tudnak a betegek pénzéből üdülést biztosítani? A sajátjukat tudnák kifizetni a lakók!”
„A betegekre most is mosogatna mindenki! De az felháborító, hogy a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a dolgozók legyenek a cselédjei! Mert arra kellettek a dolgozók, nem a betegekkel foglalkozni.”
„Nahát, mik látnak még napvilágot! A betegek fizetik mások nyaraltatását!
Arra az időre térítési díjat is kell fizetni nekik. De milyen alapon?
Szegény emberek! A pénzére rátenyerelnek a vezetőink, nyaralnak, vásárolnak belőle, stb. és azt merték írni, hogy jó sora van a betegnek! Még az elején írták. Köszönöm én az ilyen jó életet, bántják, megalázzák, még most is őket.
Az, hogy ki ír a netre, ahhoz az igazgatónőnek semmi, de semmi köze nincsen! Fél, mert tudja, igazat írunk! Különben már a médián keresztül, cáfolná!”
„B.B. ha volna képzettséged, és a munkáddal is foglalkoznál, vagy legalább értenél hozzá, nem szenvednének tőled a lakók! Igaz te mindenkit utálsz, kivéve, akinek a se...-t nyalhatod. Aki az hajtogatja mindig: szegény Brigi!”
„Hát, jól felfújtad ezt a nyaraltatást B.B.! :)”
„Azért nem lesz nyaralás, mert túl sokat átutaltak. Most meg már nem merik. Saját pénzüket meg nem adják. Az átutalt összeg már az övéké, csak nem adják vissza.”
„Kedves B.B. Ha ma este is unatkoznál, írj, mert csak felhívod a figyelmünket a sunyi dolgokra! Tényleg buta vagy, ha ennyire nem gondolkodsz!”
„B.B. fogyatékos? Azért kímélik ki a kollégák?”
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!Köszönjük Protest.

www.pszicho.net
De nagyon szép szája van.....
VálaszTörlésCica Ön a csúcsok csúcsa!!:)))
VálaszTörlésMinden tiszteletem az Öné!!
Is:)))
VálaszTörlésPróbáltam moderálni, de elszúrtam!
VálaszTörlésSenki se tökéletes...
Tán az illetékes osztályon dolgozol?
VálaszTörlésElég a szájalásból! :)
VálaszTörlésGondolom, nap mint nap annyi csodát lát, hogy szájtátva nézi! :)
VálaszTörlésHát ez az "elszúrt" moderálás bocsánatos bűn a szemeben.
VálaszTörlésPedig a száj jó fegyver!!!!!:)))))
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésÉn is szenvednék, ha B.B. "foglalkoztatna".
VálaszTörlés2010. június 8. 12:25-nek
VálaszTörlésTessék menni máshova, tudja a csibe-bölcsibe.
Ott lehet mindenfélét. Ez az én blogom, ha piszkálnak, lehetek vicces. Ehhez még terápia sem kell.
2010. június 8. 12:25-nek!!
VálaszTörlésMenjen haza a másik blogra ott vannak ízléstelen dolgok! A nénikéje betegebb az ápoltaknál ha nem ismer valakit akkor ne mondjon róla véleményt!!
Ha egy ilyen embert bármiért is elítél akkor hova sorolja be az intézetben a betegeket?
Itt járt ma a szoci osztály kéviselője fakanalat ellenőrizni KJD 606 rndszámú fekete terepjáróval.
VálaszTörlésÚgy tűnik, ma az S. család autói elárasztották az intézetet..
Van ott suska bőven.
Remélem a válaszom nem volt túl szájbarágós! :))
VálaszTörlésSzerintem nem is értette!!!
VálaszTörlésjaaaaaaj Mit tetem Perenis az én időm is az!!?
VálaszTörlésA B.B. banánfaló száját nem a Cica dícsérte.
VálaszTörlésEzért tiltakozom.
Idegen.
Sajnálhatod.De nem nézni kell, hanem érezni.
VálaszTörlésCsak aztán nehogy a nép a szájára vegye...
VálaszTörlésKJD 606 nemis az ővék ne füllents itt!!!
VálaszTörlésMi az a KJD 606 és kijé?
VálaszTörlésAz enyém!!!
VálaszTörlésHát te meg ki a fene vagy?
VálaszTörlésNyaraláshoz annyit meg jegyeznék, valahogy nem értem miért Protest az oka? Most nem nyaralhatnak a betegek.Nem fizetik a vezetők nyaralását a betegek az a baj?Az Intézet nem ad pénzt a beteg nyaralására? Most fel lehetne használni a jótékonysági,és az alapítványi pénzeket.
VálaszTörlésVagy nem? Azok a pénzek hol vannak? Gabi
Mert okolni kell valakit!
VálaszTörlésHát Ön meg?? Már olvastam egy két hozzászólását!
VálaszTörlésDe nem tudtam hova tenni dolgozó e avagy kivülálló.
Megmondaná mit jelent a Perzekútor?
Találd ki.Majd rá jössz az írásokból.dolgozó
VálaszTörlésPerzekutor A pandúr elnevezése volt, ő és a zsandár üldözték a betyárokat a pusztán.
VálaszTörlésEz a mi perzekutorunk is azt csinálja.dolgozó
VálaszTörlésLehet:) Nyomozok ,keresek,tallálok,átadom, jelentem és üldözöm a betyárokat a XXI. században!
VálaszTörlésEz lehet pénzügy, adócsalás,fiktív számlák,lopás.sikkasztás,hamisítás,jogtalan pénzhez jutás adózás nélkül!!Stb:
Szabad kapkodni nekem annál sokkal könyebb dolgom van.Olyan még nem volt amire nem jöttem volna rá!!!!
Ezt mindenki vegye tudomásúl.
Itt könnyű rá jönni csak a BT ,és a Számlák
VálaszTörlésIntézet és a számlák.Jogszabályok és a BT ék
Jogszabályok és az Intézet.Munkás
Na fene...szóval az apeh alkalmazottja, akkor keressen és találjon csak ne várjon túl sokáig mert folyamatosan tünnek el a nyomok, kezdje a fiktív számlákkal és a bevételek/kiadások átvizsgálásával, folytassa a pályázati pénzek felhasználásával és lépjen ez ügyben!A hamisításban is tudok irányt mutatni ha érdekli, persze csakis személyesen. Sok sikert!:)
VálaszTörlésAz eredeti már meg van,a nyaraltatást is innen tudjuk. Ha ezután átdolgozzák akkor,se nem nekünk gond hanem a vezetőinknek.Mivel tudják mi az eredetit adtuk át. Lezárt éveket ha manipulálják
VálaszTörlésAkkor nem jól zárták az évet,nem jók a bevallások.
Azért érdekelnek a hamisítványok is hátha valamit
nem tudok.De ha hamisítanak az következményeket von maga után.A mi általunk be adott adatoknak egyezni kell az intézettől bekért adatoknak.
Azt tudják nem annak érdeke hamisítani aki
jelentette, hanem annak akit jelentettek.
Érdemes -e???Bennfentes.
8,29 nek nem kellene okolni senkit de teszik.
VálaszTörlésNyaralás elmaradása miatt okolják Protest.
Biztos nincs másik olyan ember az intézetbe aki
ezt meg tudná szervezni,ez a bajuk.
Az előttem írót kiegészíteném azzal,hogy ha nem tudják a rosszat a jótól,igazat az igaztalantól,
VálaszTörléselválasztani akkor mit várnátok ilyen emberektől.
Dolgozó:
A gond az,h tényleg nincs nyaralás, és tényleg hiányolják a lakók.Évről évre megszokták, ők nem láttak a számok mögé, ők csak szerettek nyaralni menni.És ez most nincs.
VálaszTörlésA piszkos dolgok derüljenek ki, de a fürdővízzel megint ki lett öntve a gyerek.
Kiről kellene,h szóljon a nyaralás?? Kinek kellene nyaralni menni?? A BETEGEKNEK. Ki nem megy nyaralni idén? Ki marad egész nyáron az intézetben? A BETEGEK.
Őróluk megint elfeledkeztek!!! Pedig ők a lényeg!!!
Az energiáig töredékét esetleg rájuk kellene fordítani, nem gondoltak még erre??
13,51-nek Dobos János info@cchr.hu
VálaszTörlésvagy a 0613426355 telefonszámon mutasd az irányt.
vagy beszélj meg egy időpontot,de csak a saját becsületedre.nem hazugságokra!Gabi
Ezt az infót másoknak is lehetne ajánlani, bejegyzésben.
VálaszTörlés?