OLVASÓI LEVÉL IX. - X.
Tisztelt Blog olvasók!
Meggyőződésem
hogy Intézményünkben minden olyan ember fel fog állni, aki érintett
bármilyen szinten, ha eljön az ideje és szembe fog nézni a
nyilvánossággal akár negatív, akár pozitív is legyen a végeredmény.
Mert minket még erre tanítottak, hogy vállaljuk tetteinkért a
felelősséget. Nekünk lesz merszünk szembe nézni mindenkivel nem úgy,
mint a két feljelentőnek, akik háttal a kameráknak adják elő a
történeteiket. Olyan emberek, akik nem ismernek minket, nem ismerik az
intézeti életet és nagyon csekély elképzelésük van, vagy még az sincs
egy ilyen intézet működéséről, életéről, a lakókról, betegségeikről, a
nővér -lakók kapcsolatáról, munkatársi kapcsolatokról, azok ne
alkossanak, alaptalanul véleményt ne ítélkezzenek. Várjuk meg a
vizsgálat végét. Személy szerint felháborítónak tartom, hogy mind
szakmailag, és mind erkölcsileg megalázzanak, és sárba tapossák azt,
amit éveken keresztül letettünk az asztalra. Mégis azt mondom a
legnagyobb elismerés az, amikor bejövünk dolgozni és a lakók odajönnek
hozzánk, beszélgetnek velünk, megkérdezik hogy vagyunk ,és amikor haza
megyünk, megkérdezik mikor jövünk dolgozni mert várnak minket, és
ezeket csak az tudhatja aki nap mint nap köztük van. Kívülállók mit
tudhatnak, olyanok, főleg akik be sem mernek jönni a kapun.
Van
egy láthatatlan bíró, akit magunkban hordozunk,és akit nem lehet
hazugságokkal megtéveszteni. Néma, és mégis beszél, éjjel-nappal
szüntelenül halljuk, amint ítélkezik fölöttünk.
Az igazságnak van egy ismérve.
Nincs olyan hazugság, mi ki ne derülne.
Ezért az igazságért, Te is tegyél! - Ha eljő,
Meg ne szégyenülj! - Te is igaz legyél.
Mi tartjuk magunkat mindkettőhöz!!!!
.
----------------------------------------------------------------------------
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
Azért kezd bebizonyosodni kéz kezet mos semmit nem tettek le a vezetők az asztalra sőt onnan inkább vittek!!! A vizsgálat befejeződött szabad felállni nem kell a dolgozóknak több terror!
VálaszTörlésTényleg azt igérték felállnak akkor álljanak vagy a szabadságot azért még kiveszik azért nincsenek? Aztán távoznak?? Úgy legyen!!
VálaszTörlésLegyenek most az 1x gerincesek és vállalják a felelősséget!
VálaszTörlésA két bejelentőnek nem az intézet lejáratása volt a célja, hanem a betegek emberséges ápolása. Azt, hogy miért nem vállalták először a kamerát szemből, nem tudom, de talán, mert nem tévé bemondók, és izgultak, de voltak olyan interjúk, amikor tisztán, egyenesen a képernyőn keresztül mindenkinek a szemébe mondták a valóságot. Vállalva ezzel teljes személyiségüket.
VálaszTörlésHa lenne az intézetben egy titkos szavazás arról ki mennyire fél beszélni mert félti az állását azt hiszem nagyon megdöbbentő lenne az eredmény! Na nem a mi számunkra hanem a vezetőknek!!!!
VálaszTörlésKedves Tollnok!
VálaszTörlésEnnél találóbb képet nem is tehettél volna fel, a rokonság épp így van, egymáshoz gyógyulva és szinte egy kéz az egész, olyan, mint a polip, egyik nem létezik a másik nélkül
A vétkesek büntetése legyen olyan, mint az óceán, hatalmas és végtelen.
VálaszTörlésÉn személy szerint elitélem a megfélemlítést! Sok embert láttam akik ez miatt tönkrementek! Nem 1-2 hónapra hanem egész életre! Úgy látom a vezetők közt valakik jól kitanulták a szakmát tudják, hogy lehet embereket pszichésen tönkretenni és élnek is vele!
VálaszTörlésAmit én hallottam az eseményekről az megdöbbentő és számomra visszataszító amit művelnek a dolgozókkal! Nem csak hallottam tapasztalom a betegek elmondásából!
Az első írásra reagálva.
VálaszTörlésNem tudni ki írta a legelső cikket,mi is csak azt akarjuk aki bűnös bűnhődjön. De mikor a verőlegényekért tüntetett az illető miért felejtette el a lakókat.Akkor is a lakók mellett kellett volna állni,és nem sétálni.Most jutott odáig,hogy a lakókért van alkalmazva bárki is legyen az író.A megtörtént dolgokat már nem lehet meg nem történté tenni!Hogy az Intézetet ki járatta le arról beszélhetnénk, elég sokat.Véleményem szerint a verőkért tartott sétálás.Az Igazgatónő hazugnak nevezett meg nyilvánulása,Kastyák úr is rá tett egy lappáttal.A két jelentő az Igazgatónőtől kérte
a problémák megoldását.Ha akarta volna elrendezni emberségesen,volt egy lehetősége de nem élt vele.Mit képzelnek a jelentők, gondolta
Hisz ő az igazgató neki ne mondjon senki semmit.
Kivéve a rokonságát és a csókosait.Persze még ha van több bántalmazó akkor azok is kapják meg méltó büntetésüket.Mindenki várja a nyomozás végét ami a vagyonosodási vizsgálatokat, fizetéseket.Betegellátásra fordított összeget, épp úgy mint a jótékonysági ,alapítványi pénzekkel való elszámoltatásokat is jelenti. Persze a BT-KFT_Kel összefüggéseket is átutalások számlázások teljes körű átvizsgálását. Ha azok is tiszták lesznek amit kétlek,akkor aláírom a két jelentő járatta le az intézetet.De valami komoly ok volt arra,hogy az Igazgatónő nem állt ki a két jelentő mellett A meglátásom szerint az ok, a pénz ,a pénz az átutalt pénzek miatt nem végezte rendesen a kötelességét.Kötelessége lett volna a teljes kőrű kivizsgálás.Várjuk a végső a
legvégső eredményt.AZ IGAZSÁGOT!!!!!!!!!!!!!!!
WWW.Független.hu
A két bejelentőnek a célja az volt,hogy a betegek bántalmazása szűnjön meg! A dolgozók terrorjának megalázásának legyen vége!Nagy kérésük volt?
VálaszTörlésNem pénz kérdése,csak emberséges hozzá állás kellett volna! Sajnos ez itt az Intézetbe Nincs.
Olyan egyszerű lett volna, csendesen rendezni. ""x""
A névtelenül (még neve kezdőbetűit sem vállaló) hozzászóló róttaa fel a két feljelentőnek, hogy (először) háttal a kamerának nyilatkoztak?
VálaszTörlésEhhez aztán jó vastag bőrre volt szükség a pofáján!
Tisztelt Agymosó!
VálaszTörlésJól látja a helyzetet. Tíz év óta igazgatónő maga köré gyűjtötte rokonságát barátait,közeli jó ismerőseit,vannak szép számmal az intézményen belül szinte minden helyre jutott belőlük,és így az igazgatónő azt hiszi,hogy őneki nincs is dolga,mert az informátorai mindenről tájékoztatják.Őt az kicsit sem érdekli,hogy ezek az emberek minden történést,eseményt a saját szájuk íze szerint tálalnak,ami úgy szent és sérthetetlen.
Ezt a kis monológot ellehet mondani az összes vezetőről,ide sorolva a főápoló asszonyt is.
Ezek a tíz év alatt gyönyörűen ki nőtték magukat.Feladatukhoz nem értve,egymás dolgába bele kutyulva keverik a trutyit de rendesen.
Utalok pl az áll "igazgatóra=doktornőre".
Intézetünk tele van "királyokkal, és a valóságtól elrugaszkodott kiskirályokkal"!!!!Nem tudom agymosodája milyen kapacitással bír,mert innen aztán rendesen ellenne látva munkával.Ha mosodája bővítésre szorulna,társként be szállnék,és még Úniós támogatást is igényelnénk,amit az ügy fontosságát tekintve meg is kapnánk.
Vállalkozzunk közösen!!!!!!
Az a baj,hogy az igazi Igazgatónő hallgat az áll igazgatónőre! Persze az mámorosan olyanokat mond ami nem jó a lakóknak és nem jó a dolgozóknak se.De az igazi elhiszi még ha nem igaz akkor is! Neki kellene mindenről meggyőződni,amit a rokonai és a csókosok, mondanak neki.Persze a főorvos asszony beteg gyógyítását is ellenőrizni kellett volna neki.Ha oda figyelt volna a rábízott
VálaszTörlésfeladatokra nem tartanánk itt.De még most se nyitotta ki a szemét. Nem tudja mi is történik a vezetése alatt álló intézménybe.XY
Miért van szinte minden vezető szabadságon? Miért működik nélkülük az intézetben az élet? Talán mert nincs is szükség rájuk.
VálaszTörlésTisztelt névtelen!
VálaszTörlésÚgy gondolom egy hatalmat sokáig hazugsággal nem lehet fenntartani! Vállalkozás? Hiszem jó üzlet van az e fajta szociális ellátásba mert igencsak elrugaszkodott a törvény adta lehetőségektől.
A mosodám nem szorul bővítésre remélem nem sokáig lesz ott ez a vezetőség mert akkor mehetek uniós támogatásért mert nagyon sok dolgozó az ottani állapotokban bele fog rokkanni.
Nem értek azzal egyet, hogy szándékosan tesznek tönkre embereket, vagy akik már betegek azokat nagyobb veszélynek teszik ki!
13:01-nek Nem lát a dühtől! Sosem látott.
VálaszTörlésEgy nyugdíjas főkönyvelő mesélte, hogy két nagy szociális intézménynek is könyvelt. Mind a a két intézményben a vezető, illetve vezetők meglopták az intézményt. Évekig, rendszeresen!
VálaszTörlésÚgy látszik ez erre a szférára jellemző. Elkeserítő. Reméljük itt is rendet raknak, ahogy ígérték!!!
Kedves AGYMOSÓ!
VálaszTörlésNagyon jól látja a helyzetet.Sajnos az az érzésem,hogy nem Önre bízták a nyomozás lefolytatását,és az intézetben történt szabálytalanságok,és bűncselekmények kiderítését,mert ha az érzésem nem csal akkor már a becsületes dolgozók teljes megelégedésére,rég lezárult volna ez a súlyos bűn ügy.
Már régen nyugodtan dolgozhatnának az ápolók,és a betegeknek is sokkal jobb lenne!!!
Sajnos maradjunk a valóságnál,és várjuk a csodát,hátha "drága"politikusaink bele fáradnak az ügy elmaszatolásába!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Meglátásom szerint, ez a bűnügy már rég nem a betegekről,és az ápolókról szól!!!!!!!!!!!!!!!!
MARADOK TISZTELETTEL!
18:19 Az a nyugdíjas főkönyvelő egy bűnöző, miért nem tett feljelentést akkor, amikor ott dolgozott, vagy ő is tömte a zsebét és most másra mondja, hogy tolvaj. Az intézeti ügyeink kapcsán is felmerülhet, hogy a két feljelentő, miért nem azonnal tett feljelentést, amikor észlelte az állítólagos bűncselekményeket? 18:40-nek Igaza van, annyiban igazítanám ki, hogy szerintem eleve nem a betegekről és az ápolókról szólt ez az egész intézeti ügy.
VálaszTörlés15,59-nek Ha marják a dolgozókat,az nem lehet csak szándékos!Mindent meg lehetne mondani normálisan. De itt csak a lenézés megalázás
VálaszTörlésa legjobb tulajdonságuk.Sajna de így van.
15,59-nek Ha feljelentik a táppénzeseket az mi?
VálaszTörlésCsak egy kis idegesítés,a betegnek orvosnak, felül vizsgáló orvos tudásának a megkérdőjelezése.
18,40 Még a lakókról és a dolgozókról is szól.
VálaszTörlésMár a BT_K,-KFT-k -be utalt pénzekről,és a gazdasági bűncselekményekről,vizsgálódik az illetékes.Mert mi lett volna más oka annak,hogy az igazgatónő a bántalmazókat védte és nem a lakókat.A gazdasági bűncselekmény!!!!!!""x""
Itt nem csak a "NAGYOK". a "KICSIK" is lopnak. Gondolok egy főnővére akinek kizárólagos joga volt amit természetesen Ő saját magának kreált,hogy a betegeket csak ő kísérheti kirándulásra,mert a betegek pénzének kezelésé,"BECSÜLETES"embere bízható.
VálaszTörlésÁpolók egy páran négyszemközt elmondták, hogy helyzetét kihasználva milyen BECSÜLETES volt.Érdekes az ügy kirobbanása óta kiderült, hogy a kérdéses osztály betegei már nem szeretnek kirándulni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem hogy a főnővér unta meg a most már nem kifizetődő, és amúgy így már nagyon fárasztó munkát,mert még dőlt a pénz addig gondtalan szórakozás volt,de így már szem előtt súlyos munka lett belőle!!!!!!!!!!!!
k
Szerintem az igazság kiderítésének egyik legfontosabb kulcs szereplői a terápiás nővérek.
VálaszTörlésTisztelt nyomozó hatóság kihallgatták már Őket????Ha egyáltalán kíváncsiak az igazságra!!!!!
Mindjárt a 9-oszt,valaha dolgozott vagy 30-40 terápiás nővér is tudna érdekes dolgokat mesélni,ha meg kérdeznék Őket,vagy már tudnak mindent,nem hiszem.
Vagy már föladták hogy valaha is kiderüljön az igazság,vagy "FÖNTRŐL"szóltak hogy Magukat ez nem is érdekli??????
Ha ez a valóság akkor ez nagyon szomorú!!!!!!!!
A nagy kérdés az-az,mért nem feleltek meg a főnövérnek a terápiás nővérek.
VálaszTörlésa válasz nagyon egyszerű.
A betegek pénzes kazettáinak szabályos kezelését felrúgva főnövérke önhatalmúlag ezt a jogot saját részére fenn tartotta.
Természetesen az ilyenkor nem véletlen összekutyult pénzekért a terápiás nővéreket terhelte a felelőség,pénz hiány.
Akinek ez nem tetszett,annak valamilyen kitalált ok miatt már menni is kellett.
Biztos nem fogják kitalálni,hogy ez a főnővér ezt mért tehette meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Előttem szólónak!
VálaszTörlésArra nem gondolt, hogy a therápiás nővéreknek is elege lett az efajta munkából? Volt aki úgy menekült el mert elege lett a főnővér egyéni utasítgatásaiból ami nagyon ütközött a törvénnyel és senki nem akart börtönbe kerülni a stiklik miatt!Volt több 10 ezres hiány erre a főnővér azt mondta a therápiás nővérnek oldja meg! Amikor pár száz forint tévelygett akkor meg meghurcolta a therápiásnővért! Miért is?? A több 10 ezerről nyílván tudott a főnővér nem???
Már arra gondolok hova lett a pénz!
Kérdezem én miért bitorolt ez a főnővér akkora hatalmat, hogy önhatalmulag kotorászott a pénzes kazettába???Van egy olan érzésem tudnának ott a dolgozók mit mesélni!
VálaszTörlésMajd felhívom az ügyész úr figyelmét, hogy a terápiás nővérek minden hétköznap dolgoznak és igen, ők látnak a legtöbbet, ők kezelik a betegek zsebpénzét, ők tudják, hogy mire szedtek össze pénzt és mit vettek belőle és közben pedig aláíratták két ápolóval, mert a betegek nem mindenki tudta aláírni. Ez volt a cukorka pénz, amiből cukorkára nem igen jutott, mert kellett dekorációra, főnővérnek, vezetők névnapi ajándékaira, stb.
VálaszTörlésSőt tovább megyek a terápiás nővérek azok, akik viszik a betegek füzeteit az orvosokhoz betegek nélkül, hogy kitalálják a további terápiákat.
Ha elég figyelmesek és nem a főnővérük hátsójában loholnak, akkor esetleg észre veszik a betegek sérüléseit. És azok a sérülések miből is keletkeztek??
6,51 -nek én kitaláltam a 9-es főnővér volt.
VálaszTörlésMegtehette mert rokon.
14,04 hez. A főnővér vitte el a pénzeket és közbe meg minket hibáztatott,a hiány miatt.Egy volt terápiás nővér.
VálaszTörlésMég az orvosaink se tudják a sérüléseket,ők csak a füzetet nézik. A gyógyítás abból áll ""vigyék a közelemből ezt bolondot""
VálaszTörlésAhhoz kell ám sok tudás!
VálaszTörlésSajnos csak ennyire telik!
VálaszTörlés