2011. január 18., kedd

Az alkalmatlan vezetőkről...


„….egocentrikussá válnak, még az ülésük és a járásuk is megváltozik. Nem hallgatnak az ellenvéleményre, sőt, minél nagyobb kórus követel valamit, annál inkább megcsökik magukat. A közvetlen munkatársak kiválasztásánál a simulékonyság, a talpnyalás lesz a fő szempont. Megmámorosodnak, még a fiziológiai tünetek is olyanok, mint annál, aki alkoholt vagy drogot fogyaszt. Mindenkit veszély fenyeget, aki a hatalom közelébe kerül…”

 Olvasónk küldte, köszönjük!                                                                                                                      

Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Olvasói levél - Helyzetjelentés


"A FOGYATÉKOS EMBEREK LEGNAGYOBB FOGYATÉKA AZ, HOGY NEM TUDNAK VÉDEKEZNI A "TELJES ÉRTÉKÜEK" URALKODÁSÁVAL SZEMBEN?
Tegnap rövid látogatást tettem egy másik (Pest) megye hasonló, de nem gyermekekkel, hanem fogyatékos felnőttekkel foglalkozó intézetében. A szintén hasonló szemlélettel (mintha "családi vállalkozás", hozzátartozók vezető beosztásban, na és persze szabad munkaidőkerettel, közvagyon saját célra való igénybevétele stb.) működő intézménybeni munkavállalói gondok olyannyira hasonlóak, hogy szinte már GPS-en kell ellenőriznie az embernek, hogy nem tévedett-e, véletlenül nem Kiskunhalasra utazott, vagy talán még el sem hagyta volna a Juhar utca környékét?

Már korábban is - a halasi "példa" okán - értetlenkedtem azon, hogy miért a fogyatékos emberek pénzelik mások nyaralását? Halason ugye 33 beteg fizette a saját, de az őket kísérők teljes nyaralási költségeit is (állítólag dokumentáltan 106-an voltak összesen, vagyis egy betegre 3 kísérő jutott?). Az ezzel kapcsolatos kérdéseimre az egyik Juharos pedagógus azt a választ kapta, hogy ez olyan, mint az osztálykirándulás az iskolában! Hogy ez mekkora hülyeség, elég csak az alábbiakat nézni:

Amikor a fogyatékos gondozott az intézményben van, egyetlen vele foglalkozónak sem jut az eszébe, hogy az ebédjét nem magának, hanem a gondozottnak kell kifizetnie. Ha viszont már együtt elhagyják az intézményt és pl. nyaralni mennek, akkor az ottani ellátást (így a kísérőékét is) a gondozott pénzéből egyenlítik ki.

Kérdésem: milyen távolságra kell elhagyni az intézményt ahhoz, hogy már ne a kísérő saját maga fizesse a saját étkezése költségeit, hanem az általa kísért gondozott? Elég hozzá akár 50 méternyi távolság, esetleg kilométerben lenne ez meghatározva? A városközpontba beérve már a gondozott fizeti a kísérő fagyiját is?

Egy iskolai osztálykiránduláson a szülő szabadon eldöntheti, hogy azon a gyermeke részt vesz-e, a kísérő tanár pedig a saját, nem pedig a gyermekek pénzének terhére táplálkozik, miért lenne (VAN!) ez másképpen, a fogyatékosok esetében? Talán csak nem azért, mert ők nem tudják mindezeket észrevételezni és szóvá tenni?

Nézzük csak milyen kellemes is így fogyatékosok nyaralása során kísérőnek lenni:

1. ingyen nyaralok, sőt a többlet "munkaidőmet" még le is csúsztathatom!
2. nem kell kajcsira sem költenem, sőt azt eszek, amit csak a szemem megkíván, hiszen a nem tételekre bontott összesített számlából nem tűnik ki, hogy miközben a fogyatékosok túróstésztát, addig én őzfilét áfonyával hamiztam, legurítva hozzá egy laza Camparit, esetleg Baleys-t, mert arra azért saját pénzből nem "fussa"!
3. ha pedig még vezető is vagyok mindezekhez, akkor a fogyatékosok nyaralását követően családommal együtt ugyanide vissza is jöhetek, "lenyaralni" a jutalékomat, hogy milyen sok bevételt is hoztam korábban!

Persze nem feledkezem el az intézményi honlapon egy csomó fényképet közzétenni arról, hogy a fogyatékosok milyen szép helyen is nyaraltak és milyen jól is érezték ott magukat.

Hát így megy ez a valóságban, a szomorú az egészben az, hogy nem csupán egyetlen intézményben, hanem szinte általánosságában, csupán kisebb eltérésekkel. Közben pedig megy az álságos szöveg a fogyatékos emberek érdekében teendőkről, pedig csak arról van szó, hogy így mindez nagyon kellemes és jó üzlet egyes "tűzközeli" kiváltságosoknak!

A FOGYATÉKOS PEDIG, ÚGYSEM REKLAMÁL!" 


Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

NEM LOPNI, OPNI!


Nem értünk egyet a pszichiátriai gyógyító és ellátó intézmények bezárásával, bezárattatásával, hiszen a betegek helyzete az utcára kerüléssel nem javul, hanem - másokat is veszélyeztető módon - tovább romlik...

Biztonságérzetüket (megszokott környezet), pihenésüket (alvás), ellátásukat (rendszeres étkezés, tisztálkodás, tiszta ruha, ágynemű), gyógyszerüket, bizalmas embereiket (nővér, ápoló, orvos, terapeuta, pap, büfés, betegtárs, karbantartó, portás, biztonsági őr...) egyszerre vesztették el. A védett környezet megszűnése, az idegenné vált forgatag több ezer impulzusa, - közülük számos, az egészséges embereknek is ártalmas, - újabb trauma lehet csak számukra…
Gyógyszereik elvesztése – elérhetőség nélkül nincs orvos, orvos nélkül nincs recept, recept nélkül nincs gyógyszer, gyógyszer nélkül garantált a rosszullét, súlyos megvonásos tünetek, rohamok, - akár azonnali halált is okozhat
Nem értünk egyet azért sem, mert tudjuk, hogy a fáradtaknak, terhelteknek, betegeknek a jó levegő, a nyugodt, csendes, tágas, zöld környezet, különösen jól hat a lelkére. Nem lehet helyette, máshol, rosszabb kondíciók mellett kijelölni egy helyet, a „nekik ott is jó lesz”, vagy a „nekik oda az is jó”, már általunk is jólismert szlogen alapján…
Ráadásul az épület fenntartása, az állagmegóvás, az őrzés többe kerül, mintha továbbra is üzemelne… A OPNI-ra gondolok (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet- Bp.)… Hiszen, minden más ellátási forma is pénzbe kerül!
Néhányan, a szerencsésebbek, bekerültek más komplex, de alacsonyabb színvonalú ellátásba… Sokan azonban csak részleges segítséget kaphatnának, ha képesek lennének igénybe venni, és a házirend szabályait betartani – pl. egy hajléktalanok kórházába, vagy átmeneti szállón… A legtöbben azonban az utcára kerültek… Szállás, étel, gyógyszer, pénz, támasz nélkül… félelmekkel teli, kiszolgáltatottá válva…
Nincs ez rendjén…

Hajléktalan ellátásban dolgozva, három veszélyes beteggel találkoztam, az egyiket el kellett vitetnünk, mert tört-zúzott, veszélyt jelentett lakóink számára, a másik el akarta vágni a nyakát az ügyeletes kollégának, a harmadik fel akarta gyújtani a szállót…
Betegek, akiknek ellátatlanságuk következtében felerősödhetnek a tüneteik, még inkább ön és közveszélyes emberekké válhatnak, akik kikerülve még veszélyesebbek lehetnek…

Én elsők között vártam, hogy visszaadják – többek között - az OPNI-t, mint országos intézményt a betegeknek… Mire várnak? Ez is valami jogi csűrés-csavarás?

Ráadásul pillanatok alatt eltűnt az OPNI teljes berendezése, leltár nélkül… Kinek az érdeke volt mindez? A válasz még várat magára…

Mi lehetett fontosabb, a betegeknél, az embernél?


Előzmény: ITT!

Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Harmadik világ


Társadalmunk, globális szinten (is) két osztályra bomlik. Az eltartó, létminimum környékén élő, lényegesen nagyobb rész és a kisebb, kizsákmányoló, gazdag rész alkotja a fejlődő „civilizált” világot (társadalomtudományi alaptétel). Érdekes paradoxon, hogy a fejlődést mindig a jóléthez kötjük, míg a valóságban a sokak nyomorából keletkezett haszon adja a lehetőséget a fejlesztésekhez. Pénz a semmiből nem kerekedik, az üzletemberek is tudják jól, hogy cégek folyamatos adásvételéből nem lehet hasznot húzni. (Képzeljük el, amikor pár műkincskereskedő egymás közt adja-veszi a festményeket. Ez egy igen beszűkült piac, a szakma által rögzített árak nem kecsegtetnek komoly haszonnal.) komoly hasznot csakis ott lehet produkálni, ahol jelentő eltérés van, az előállított áru értéke és a kereskedelmi, forgalmazásba kerüléskor megállapított érték között. Napjainkban több száz százalékos profitról beszélhetünk. Nem ritka a tízszeres, vagy azt meghaladó extraprofit.
Tudjuk tehát, hogy a kistermelők (például a kávéültetvényesek) hallatlan szegénységben élnek, forgalmazó világméretű üzletet bonyolítanak, hihetetlen vagyonokra téve szert, a lánc végén a kiskereskedők megélhetését is biztosítja az a kávé (példánknál maradva) amiért mi nem kevés pénzt áldozunk fel, hogy szenvedélyünknek hódolhassunk. Összértékélésben: világszerte milliárd dollárt költünk (Magyarország: 50 milliárd forint/év) kávéra, de nem azoknak fizetünk, akik megtermelik. A pénz elakad valahol, és a termelők mélyszegénységben folytatják harcukat a túlélésért.

Miért jó ez a példa? Egyrészt jól mutatja a pénz vándorlásának természetét. Az első lépcsőben, valaki tevékenységére mások felfigyelnek. Korrekt ajánlat címén, velük partnerségi kapcsolatot létesítenek, mosoly, kézfogás és teljes „lehúzás”. A pénztől felbátorodnak, még több mosoly, még több kézfogás, még több lenyúlás. Ezt követően már jöhet bármi: saját cég, exclusive clubtagság, ingatlanok vásárlása… sorolhatnánk. Másrészt, mit hagynak maguk mögött? Kizsákmányolt, kihasznált és erőszaktól sújtott „üzletfeleket”. De Ők, az Üzletemberek, szenvedésüket nem veszi fel, meg van az extraprofit, a szerződési feltételeket pedig senki se olvassa el valamilyen okból.

Nem is értem miért írtam ezt le, hiszen semmi köze sincsen Kiskunhalashoz. Ja, igen! Ezt a mondatot ízlelgessük egy kicsit: Pénz a semmiből nem kerekedik.
Kiegészítem: sok pénz pedig végképp nem…



Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Bölcsesség, vagy tudás...


A vallások és az Egyházak, Isten mindenekfelett való létezésében, hatalmában hisznek.
A Szcientológiai Egyház azonban nem Istenben, hanem teremtményében hisz, az emberi tudásban, az emberi szellem feltartózhatatlan szárnyalásában. A Szcientológiai Egyház elnevezése, megtévesztő az emberek számára, főleg egy keresztyén földrész, legősibb keresztyén államában. (Lásd még: ITT!)  

Nem vallás, hiszen minden vallásnak határozott elképzelése van Isten személyéről. Nekik, elmondásuk szerint nincs teológiájuk. Illetve az általuk istenként megjelölt és tisztelt idea a tudomány, mint ahogy a nevük is jelöli. A tudást pedig az emberi szellem termékeként tisztelik, tehát nem természetfölötti.

Nem egyház, hiszen az egyház fogalma a keresztyén valláson belül használatos, s mivel nemcsak a természetfölötti létezését, hanem a keresztyénség Szentháromság tanát sem vallják, így az Egyház gyűjtőszó fogalmát sem lehet rájuk alkalmazni. Ebben az összefüggésben, a szcientológiai egyház – kizárásos alapon – szektaként értelmezendő (Lásd még: ITT!). Még akkor is, ha pozitív értékeket is hordoz magában…
Harcolnak - amennyire én tudom - a pszichiátriai otthonokban, a betegekkel szemben történő visszaélések ellen éppúgy, mint a kezelésükben eluralkodó, a gyógyszergyártók érdekeinek a betegek érdekei fölé helyezése ellen, melyben a szellem felemelése helyett, épp annak eltompítása folyik...
Ha ebben hisznek is, s bármilyen felettes célt vallanak -, akkor sem lehet embereket ellehetetleníteni egy intézmény bezáratásával, amíg a bentlakó beteg emberek folyamatos, biztonságos, zökkenőmentes, minőségi ellátása nem garantált. 

Ahogyan vallom, nem lehet kivágni fákat addig, amíg a pótlására ültetett fa meg nem nő… Nem lehet elhagyni az országot az iskolázott embereknek, amíg nálunk az emberek ellátatlanok maradnak, legalábbis addig, amíg helyükre képzett szakemberek nem kerülnek (Lásd még: ITT!)… Nem lehet elárasztani a világot szeméttel (gondoljanak csak a termékek csomagolására), amíg a keletkezett szemét feldolgozása nem megoldott…  Nem lehet internettel elárasztani a fiatalságot, amíg az nem szabályozott,  s a védelmünk nem garantált…
Isten nélkül, még a legmagasabb szintű tudás is híján van a bölcsességnek...
Mert mi tudjuk: a cél, nem szentesíti az eszközt! (Lásd még: ITT!
S azt is tudjuk, hogy a pénz van az emberekért, nem fordítva.


Folyt. köv.: OPNI... (Lásd: ITT!)



Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

2011. január 16., vasárnap

Érdekes, senki nem jelezte, a medve elsunnyogott nyugdíjba! :))


          
"Senkinek nem hiányzok? Pedig vártam, valaki megírja..."


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Titkosított bűnök


Vártuk a nyilvános tárgyalást…

Helyette azt halljuk, hogy zárt tárgyalásokat rendelnek el sorra!
Milyen alapon? Hogy a hazugságok titokba maradhassanak? A halasi ügyekben, pl. a pszichiátriai betegek bántalmazása ügyében…
Mióta fontosak a betegek Kastyják János (volt rendőrkapitány) ügyvéd úrnak?
Kivel akarják elhitetni, hogy a betegek érdeke megkívánja a zárt tárgyalást? Mire megy ki ez az egész?
Eddig azt próbálták titokban tartani, ami az intézményben folyik! Minden eszközzel, törvénytelen, nemtelen eszközökkel, mint a fenyegetés, retorzió… a törvényes eszközökkel törvénytelen módon, mint az ellenőrző szervek befolyásolása, félrevezetése, jegyzőkönyvek eltüntetése, adatok átírása… a halasi médiumok egyoldalú, elfogult állásfoglalásával… Most meg azt próbálják titkossá tenni, ami napvilágra került, ami lelepleződött!

Egy kérdésem azért akad… Ha a vezetés, az ügyvédek, a vádlottak, az intézményi tanúk, mind egy oldalon állnak, akkor a tárgyaláson ki képviseli a betegeket?  Ki tudja gátolni, fékezni, vagy cáfolni az elhangzottakat, ha azok valótlanok, hiszen senki sincs jelen… Ki tudja, hogy ami elhangzik, vagy elhangozhat az igaz, vagy sem? Netán szemenszedett hazugság? Hiszen, aki az intézmény képviseletében jelen van a tárgyaláson, az nem képviseli az áldozatokat…   
Beidézték tanúként az igazságügyi szakértőket… Ők azok, akik a betegek érdekeit védik. Kérdés, hogy kilépve a tárgyalóteremből, megpróbálják-e hiteltelenné tenni vallomásukat, mint a feljelentő nővérekét, vagy megrágalmazzák-e őket újra megvesztegetéssel, vagy valami más, hasonló eszement váddal?

Mindent titkosítanak… Nem csak Halason, hanem Szegeden is a Zuschlag ügyben! Úgy látszik, sok titkolnivalójuk akad.

Az érintetteknek, az elszenvedőknek, az érdeklődőknek joguk van ahhoz, hogy részesei legyenek a számonkérésnek! Nyilvános tárgyaláson… és tisztességes tájékoztatással.

Lásd: ITT! és ITT!


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas