„Könnyű
a monitor mögül magyarázni nagy okosok!!!
De mikor ott vagy élőben és az agyon gyógyszerezett 100 kilós hülye
beindul..fogjátok őket ti vissza!!
Olyankor mikor háromszor akkora az ereje és
neki megy az 50 kilós nővérnek..de a baj nem is ez hanem mikor egy
beindul..beindul a többi is..
A sok monitorkukac meg akik innen osszák az
észt, azért megnézném mit tennének ilyen helyzetben az ápolók helyében..???”
------------------------------------------------------------------------
Ami a betegek beindulását illeti,
igaza lehet… részben. Vannak azonban más eszközök is az ilyen esetek elkerülésére, csökkentésére.
Csak néhány példát mondanék, mint a megelőzés
(krízis helyett), megnyugtatás
(hergelés helyett), jutalmazás
(elmarasztalás helyett), dicséret (szidás
helyett), hasznos szankcionálás (büntetés
helyett), védekezés (támadás
helyett), bűncselekmény megtörténte esetén eljárás
kezdeményezése (eltussolás helyett), a betegek tisztelete (rossz bánásmód helyett), szép beszéd (anyázás helyett), foglalkoztatás
(semmittevés helyett), rendszeres mozgás,
játék (unatkozás helyett), séta a levegőn (bezártság helyett), orvosi konzultáció, terápiamódosítás (drasztikus
gyógyszercsökkentés, túlgyógyszerezés helyett), …
Igaz, ehhez következetes, kitartó
csapatmunka és szemléletváltás szükséges.
Ezt segítené az előgondozás és a felülvizsgálat
is, ahol a megfelelő ember, megfelelő intézménybe kerülhetne. A demensek idősek
otthonába, a szenvedélybetegek a szenvedélybetegek otthonába, fiatal
fogyatékosok kortársaik közé, veszélyes bűnelkövetők az IMEI-be, stb…
Monitor előtt ültem akkor is,
amikor 2001. évi beszámolómban, a 7. osztály problémáinak csökkentésére, illetve
megoldására tettem javaslatot, melyet a vezetés, figyelmen kívül hagyott: pszichés
alkalmassági szűrés, megemelt dolgozói létszám, kiemelt bérezés, csökkentett
munkaidő visszaállítása, rekreációs lehetőség biztosítása, szupervíziós
lehetőség biztosítása…
Egyébként pedig, azért ülök
monitor elé, hogy felhívjam a szakma figyelmét a visszaélésekre, hogy jobb legyen
a betegeknek, a hivatásukban dolgozóknak… Remélem, önnek is.
Az „az
agyongyógyszerezett 100 kilós hülye beindul” mondatával nekem,
személy szerint több problémám is van. És
mielőtt eszébe jutna a, „könnyű a monitor mögül”… kezdetű érvelésével
visszaigazolást keresni az elégtelen hozzáállásra (és itt nem csak az ápolókra
gondolok), elmondom, hogy dolgoztam egy télen át, több mint 200 fős éjjeli menedékhelyen önkéntesként,
ahol másodmagammal ügyeltünk éjszaka… Krízist kezeltünk, krízis hátán, és sosem
tudtuk mi fog történni a következő pillanatban… Nem volt egészségügyi
hátterünk, sem fehér köpenyünk, sem gyógyszerünk… a szállásra érkezőknek nem
volt „közösségbe mehet” papírjuk… Névbemondással érkeztek, sokan részegen, anyagosan, hőzöngve,
tetvesen, fekélyesen, lázas betegen, téveszmésen, TBC-vel, éhesen, fáradtan, elcsigázottan,
kisemmizve, kifosztva, kitaszítva, börtönből szabadulva, stb… Fogadtuk őket, szeretettel, segítve,
támogatva mindenben, amiben tudtuk… Soha nem voltam veszélyben, sőt, késelésnél
én mentem intézkedni (kést elkérni, és kikísérni éjjel a szállásról, - a
Hajógyári szigetről - arra az éjszakára)… tehát rengeteg krízis helyzetet éltem
meg, előztem meg, és kezeltem sikeresen… Igaz, a segítők mindegyike hasonló módon állt az elesettekhez...
Szóval az első problémám, az agyon gyógyszerezett… miért van
agyon gyógyszerezve a beteg? S ha így is agresszív, akkor miért nem módosítanak
a terápiáján? Miért nem alkalmaznak más terápiát a betegnél a gyógyszeres
kezelésen kívül? Nem lehet, hogy félre kezelik a beteget? Netán egy másik –
erre szakosodott - intézménybe kellene élnie?
A másik problémám a 100 kilós megjegyzése, ami hasonló
kérdéseket vet föl, nevezetesen egyéb terápiák felkínálásának szükségességét.
Ráadásul ott az 50 kg-os beteg is ugyanolyan problémát okoz ebből a
szempontból, mint a 100 kilós… Ezzel csak a laikus újságírókat tévesztheti meg…
A harmadik – egyben legárulkodóbb
– elszólása: hülye! Ez utóbbi, komoly
kérdésekre kell, hogy sarkallják önt, pálya-, vagy munkahelyválasztásával
kapcsolatban. Ha ön, ilyen lekezelően
beszél azokról, akik a maga gondoskodására szorulnak, akkor tényleg nagy a
baj. Csak remélem, hogy kiégésről van szó, nem másról. Még egy újságíró sem
teheti ezt meg büntetlenül, hát még egy ott dolgozó, ne adj’ isten, ápoló!
Az ön fenti egy mondata, sokat elárul látásmódjáról,
alkalmasságáról, hivatástudatáról, hozzáállásáról, szakmai rátermettségéről,
indulatairól, a betegek gondozása során alkalmazott inadekvát, (bevett, átvett)
„módszereiről”. És természetesen sokat elárul arról a szakmai vezetésről, mely szakszerű segítségnyújtás helyett, teljesen magukra hagyja önöket...
Ha elfogad tőlem egy tanácsot; ne
üljön fel a „nagy öregeknek”, akik megmondják a tutit, hogy kell ezekkel itt
bánni… Van más út, más hozzáállás… Szakmai hozzáállás.
Próbálja meg elsajátítani, ha még
nem késő, mert ez az út, egyenesen a vádlottak padjára vezet… Vagy így, vagy
úgy, de felelnie kell…
Levélküldés: ITT! Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!" Facebook
