a
2011. február 12., szombat
2011. február 11., péntek
Nincs új a nap alatt – Közalkalmazotti tanács választása III.
Az utolsó választásnál, a lemondott tagok újra választatták magukat…
Már a jelöltállításnál, félretájékoztatták a közalkalmazottakat,
azt mondták, hogy ez csak jelöltállítás, és aki felkerül a listára, azok közül
lehet majd jelöltet állíttatni, amennyiben vállalják a megbízatást. Nem mondták el a munkatársaknak, hogy csak
azok kerülhetnek a választási listára, akik bizonyos százalékát elérik a
jelölésnek.
Mondták viszont, hogy a jelöltek
közül csak 5 főre lehet majd szavazni, ennek ellenére, jóval több személyt is
lehet jelöltnek állítani a szavazó cédulákon!? Tehát, bár csak 5 főre
szavazhatok majd a második fordulóban, de az első fordulóban jelölhetek akár 1-
180 főt is a listára… Ezt már akkor sem értettem…
Állításuk szerint az első
fordulót követően, hogy csak öt fő érte
el a limitet, így került föl az az 5 fő a listára, s közülük csak egy személy
feddhetetlen…
Többen jelezték, hogy számításaik
szerint mások is elérték a százalékos szintet, mégsem kerültek a
szavazólistára… Nekem azt üzenték, hogy egy szavazatot sem kaptam, pedig többen
jelezték, hogy rám szavaztak… A
választási csalás alapos gyanúja már ekkor felmerült…
Ennek ellenére kiírták a
szavazást, öt jelölttel… Öt főre lehetett szavazni…
Az új választáson nem az intézménnyel, hanem a vezetéssel
lojális önjelöltek kerültek listára:
Katona Judit a 7. osztály
kitüntetett főnővére, a közalkalmazotti tanács indoklás nélkül – írásban - lemondott
elnöke, aki újra indult a választáson!?
Györgyi Attila a 7. osztály
ápolója, a közalkalmazotti tanács indoklás nélkül – szóban - lemondott tagja,
aki újra indult a választáson!?
Petrecz Krisztián 7. osztály volt
ápolója, akinek a neve szintén felmerült a bántalmazások kapcsán; vádlottak
mellett kiálló, szimpátiatüntetés szervezője, ellenblogger;
Nográdi Krisztina az intézmény
kitüntetett gyógypedagógusa, aki tudott a betegbántalmazásokról, de nem tett
semmit; aki az ellenem benyújtott összeférhetetlenségi indítványok
szorgalmazója volt…
Simola Gábor – tudomásom szerint kiváló,
megbízható munkaerő;
Az első négy fő nem jelöltethette
volna magát, szakmai-etikai okok miatt.
Az első két fő, indoklás nélkül lemondott, majd újrajelöltette magát –
ez példátlan, etikátlan, és meggyőződésem szerint jogtalan.
Az is kiderült, hogy a félrevezetett dolgozók közül többen
kívántak távolmaradásukkal elhatárolódni az irányított szavazástól, de a
felettesük rájuk szólt, hogy tessék menni, szavazni!
Ugyanolyan nyomást gyakoroltak a
dolgozókra a választásnál, mint a tüntetésnél,
a tanács visszahívása miatt kezdeményezett aláírásgyűjtésnél
és az összeférhetetlenségi indítványoknál…
Az ellenblogon megírtak alapján feltételezhető, hogy azok bekerülését szorgalmazták, akik tanácstagsági
védelmük mögé bújva szeretnék elkerülni a felelősségrevonást, az
elmarasztalást, illetve az elbocsátást…
A tanácstagok szakmai, etikai,
morális hozzáállása - egy személy kivételével – nem elfogadható. Így, ilyen
munkatársak jelölése, megválasztása sérti az érdekképviselet független, pártatlan és hatékony
működését.
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
Nincs új a nap alatt - Közalkalmazotti tanács választása I-II.
Három közalkalmazotti tanács választását
éltem meg…
Az első választás alkalmával, legtöbb szavazattal és bizalommal
elnöknek választottak… Az ülést követően, mire fölértem, hívatott az
igazgató asszony, s olyan dolgokat kért számon, amikről nem határoztunk, csak
érintőlegesen beszélgettünk róla… Többször megfenyegetett, ha követelőzünk
(munkaruha, étkezési hozzájárulás…), működésképtelenné tesszük az intézményt!
A közalkalmazotti kedvezmény
igénybevételét, kisebb hadjárat követte… A
személyemet érintő munkahelyi presszió és folyamatos zaklatás ebben az
időben kezdődött, és mind a mai napig
tart.
A második választást belső, vezetői kampány előzte meg. Előre
megmondták kire kell szavazni, hogy ne kerülhessek be újra a tagságba… Ezt többen
megerősítették. Az eredmény 3:2 a vezetők javára… Újra a legtöbb szavazatot
kaptam, de az elnökválasztáson szavazategyenlőség alakult ki… K. Judit a hetes
osztály főnővére, ragaszkodott az elnökséghez, így lemondtam róla, abban a
reményben, hogy az egyetértés közte és a vezetés között, gyümölcsöző
együttműködést hív életre, ami a munkatársak javát szolgálja… Nem így történt…
A tanács továbbra is
két részre szakadva működött… Egyik tanácstag elmondása szerint, a három tanácstag bekerülésének előre megbeszélt, határozott célja az volt, hogy
engem kirekesszenek…
Eltávolításom céljából, táppénzes távollétem alatt, az ominózus
lufis tüntetés után, aláírásgyűjtést
szervezték, a vezetők támogatásával a közalkalmazotti tanács visszahívására.
/Ezt megelőzően és követően a közvetlen munkatársaim
– felsőbb utasításra – összeférhetetlenségi indítványt adtak be ellenem…/
A tanács megszűnése ügyében
összehívott értekezleten – valószínűleg jogi tanácsra –, végül is nem vetették
be ellenem az aláírásgyűjtést. A visszahívás indoklásában semmi konkrétum nem
szerepelt, sőt személyemet sem nevezték meg… A visszahívás helyett, indoklás nélkül lemondtak a jelenlévő közalkalmazotti
tanácstagok… engem kivéve, mindnyájan.
Új választást írtak ki tanácsom ellenére, nem megvárva az
intézménnyel kapcsolatos történések kimenetelét.
Folyt. köv.
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
2011. február 10., csütörtök
2011. február 9., szerda
Az előgondozás tapasztalatai IV.
Tanulmányaim során speciális
képzés keretében – kultúrantropológiai szempontú megközelítéssel –
sajátíthattam el a szociális munkát… Ennek következtében könnyebben
tájékozódunk egy személy, vagy kisebb- nagyobb közösség kulturális
hovatartozása terén.
Az előgondozás során évekig jártuk az egész megyét... Megismertem a
kérelmezők életvitelét, megélhetését, környezetét, otthonát… az igénylőket és
hozzátartozójukat, az adataikat, elmesélték életüket, pályájukat,
nehézségeiket, viszonyukat a beteg hozzátartozóhoz, betegséghez, annak vélt,
vagy valós okához…
Tapasztalataimat
bár sokaknak elmondtam, mégsem tettem közkinccsé…
A pszichiátriai betegek felmenőinél a nációk
keveredését lehet tetten érni. Nem találkoztam munkám során egy pszichiátriai
beteggel sem, akinél ezt ne lehetett volna alaposan feltételezni!
Hipotézisem, hogy minden pszichiátriai beteg vegyes házasságból született,
de nem minden vegyes házasságból született utód lesz pszichiátriai beteg.
A többit, a tudomány mívelőire bíznám…
Bizonyos azonban, hogy a
különböző, - főleg a mienktől távoli - kultúrájú népekkel történő keveredés, különböző megbetegedést,
súlyos identitászavart, devianciát okozhat…
Komoly gondot okoz, az eltérő –
véleményem szerint genetikailag kódolt – viselkedés, mentalitás, gondolkodás,
értékrend elegyítése…
Lehet a következménye, egy zseni
születése is, ugyanakkor értetlenül szemléljük a zseni életképtelen utódját.
Itt nem csak a „közelítés az átlaghoz” törvényszerűség visszaigazolását láthatjuk,
hanem valóban visszaütni látszik az
isteni parancs megszegése, mely tiltja a fajták keveredését, nem csak az
embereknél… Kukorica kereszteződésénél láthatjuk, hogy az első utód növeli ugyan
a terméshozamot, de aztán ki kell vágni, mert a többi már nem lesz termőképes…
Vagy gondoljunk a ló és a
szamár kereszteződésére...
Egy segítő kapcsolatban fontos a kulturális hovatartozás felismerése,
pl. a gondozási terv elkészítéséhez. Így könnyebben megértjük, és hozzáértőbben,
szakszerűbben segíthetjük, támogathatjuk. Kiküszöbölhetjük irreális, teljesíthetetlen célok kitűzését, elérését…
S a hiedelemmel ellentétben erre nem azért van szükség, ahogy mások ezt mondani
szokták, hogy lemagyarozzuk, lezsidózzuk, lerománozzuk, lecigányozzuk,
lekunozzuk, hanem azért, hogy tudván, ismerve, értve becsüljük, megértsük, támogassuk.
Hogy tiszteletben tartsuk kultúráját! Hogy büszke lehessen származására… Azért,
hogy „felmagyarozzuk”, „felzsidózzuk”, „felcigányozzuk” és „felkunozzuk”…!
Ez a tudás segíthet abban is,
hogy jobban megismerjük és elfogadjuk
egymást, önmagunkat.
Kevesebbet fogunk csalódni embertársainkban, hiszen az is azért eshet
meg velünk, mert mi nem ismertük, illetve rosszul ítéltük meg őket…
Egy tanácsot mindenképpen
fogadjanak el tőlem, ha megengedik… hasonló a hasonlóval közösködjön… mivel
örök törvény, hasonló a hasonlóval érzi
jól magát…
Figyelembe kellene venni ezt az intézmények,
és a gondozási egységek kialakításánál is…
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
2011. február 8., kedd
Az előgondozás tapasztalatai III.
"A pszichiátriai
betegségeket meg lehet előzni, megfelelő munkamorál biztosításával is." –
írta egyik hozzászólónk.
A munka jótékony hatásáról magam is meggyőződhettem az előgondozás
során. Egy esettel szeretném megerősíteni a fenti állítást.
Falusi környezetben élő középkorú
férfi egyedül gondoskodott, schizofrén nővéréről, akivel ketten laktak egy
házban. A férfi mezőgazdaságból tartotta fenn magát, szőlője, gyümölcsöse,
állatai is voltak… Egész napját a földeken töltötte. Nővérét ellátva, a házban
magára hagyta, de sok gondot okozott… pl. idegeneket engedett be, akik
meglopták, vagy mosás közben eláztatta nemcsak a fürdőszobát, hanem az egész
lakást…
Kérte ugyan a soronkívüli
elhelyezést, amit támogattunk is, de mégsem tudtuk férőhely hiányában felvenni…
Egy hónap múlva kérték a halasztást.
A következő látogatásom során
elmondta, hogy továbbra sem kérik az elhelyezést, mivel nővére állapotában
tartós javulás következett be, már több mint fél éve…
Elmondta, mivel nem hagyhatta
magára otthonukban testvérét, kivitte magával a földre dolgozni… Ha esett, ha
fújt, reggeltől estig dolgoztak… A friss levegő, a föld, a napfény, a fizikai munka, az
állatok gondozása, az értelmes, termékeny időtöltés, a hatékonyság, a nélkülözhetetlenné
válás élménye, a jobb étvágy, a kevesebb gyógyszer, a pihentető alvás…
min-mind hozzájárult a betegség tüneteinek lényeges csökkenéséhez, a kérelmező
állapotának javulásához. Az orvosok is meglepődve, örömmel nyugtázták a változást…
A gondolatok elterelése, a hasznos
munka, a tiszta levegő, a föld jótékony hatása hihetetlen javulást érhet el a
betegek gyógyításában, kezelésében. Arról nem is beszélve, hogy a gyógyszerek csökkentésével jelentős
anyagi megtakarítást lehet elérni…
Eltelt több mint hét év, az illető személy úgy tudom, a
mai napig nem került be intézményünkbe.
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
Blog Essential - Összegzés
A két év legfelkavaróbb régi, és aktuális írásaiból válogatva, a régi és az újonnan érkező olvasóinknak ajánlva, szeretettel:
- Értékek értéktelenítése II. ITT
- Rossz válasz ITT
- Harccal szemben ITT
- Éves beszámolóból ITT
- Rossz válasz II. ITT
- Az igazi békesség ITT
- Az igazság egyetemes ITT
- Hol volt Isten akkor? ITT
- Szeresd, hogy jobbá legyen! ITT
- Tisztázás ITT
- Rossz válasz III. ITT
- Rossz válasz IV. ITT
- Elkövetők vagy áldozatok, avagy ki az igazi felelős? ITT
- A szociális szakvizsga margójára ITT
- A szociális szakvizsga margójára II. ITT
- Emberismeret ITT
- Emberismeret II. ITT
- A gyanú árnyékában ITT
- Ma itt, holnap ott… ITT
- Szilánkok I. ITT
- Nem etikus, de törvényes? ITT
- Szilánkok IV. ITT
- Körömszakadtáig ITT
- Háromszorhárom ITT
- Gomora ITT
- Nyílt levél a megyei közgyűlés elnökének ITT
- Magánügy? ITT
- Nevén nevezzük III. ITT
- Feljelentettek ITT
- Nevén nevezzük V. ITT
- Működési zavar I. ITT
- Működési zavar II. ITT
- Nevén nevezzük VI. ITT
- Amikor a politika beleszól ITT
- Amikor a politika nem szól bele ITT
- Politaktika ITT
- Cáfolatra várva ITT
- Ki ellenőrzi az ellenőröket? ITT
- Ki ellenőrzi az ellenőröket II. ITT
- Ki ellenőrzi az ellenőröket III. ITT
- Az előgondozás tapasztalatai I. ITT
- Az előgondozás tapasztalatai II. ITT
- A halál oka ITT
- Ki ellenőrzi az ellenőröket? IV. ITT
- Megfenyegettek II. ITT
- Hiábavaló szakmai tanácsok ITT
- Amikor a politika beleszól II. ITT
- Nonszensz ITT
- Szabad választás? ITT
- Szándékos veszélyeztetés II. ITT
- Napi adag ITT
- Számvetés II. ITT
- Nem történt semmi… ITT
- Egy lakógyűlés margójára I. ITT
- Aki nem ismerne… I. ITT
- Aki nem ismerne… II. ITT
- Összefogás ITT
- Lukács Lászlónak ajánlva, szeretettel ITT
- Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnök úrnak ITT
- Ki ellenőrzi az ellenőröket V. ITT
- Rossza válasz V. ITT
- Ki ellenőrzi az ellenőröket VI. ITT
- Az elszámoltatás áldása ITT
- Még a fák is sírnak… ITT
- A hozzátartozó jogán I. ITT
- Pap para… ITT
- A szokás hatalma ITT
- Amit eddig senki sem látott… ITT
- Még az élő fába is belekötnek… ITT
- Egy lakógyűlés margójára II. ITT
- Óvasnivaló ITT
- Fél-képzés ITT
- Ki ellenőrzi az ellenőröket? VII. ITT
- Ki ellenőrzi az ellenőröket? VIII. ITT
- A hálózat (új) ITT
- Főszereplők (új) ITT
- Főszereplők mondásai (új) ITT
- 1000 évre titkosított munkakörök II. (új) ITT
- Miért szűnt meg a pszichiátriai betegek foglalkoztatása? (új) ITT
- Komoly ajándék, foglalkoztatósoknak! (új) ITT
- (K)ápolók (új) ITT
- A mulasztás vétke (új) ITT
- Válasz két (és megannyi) fafejűnek (új) ITT
- Ahova senki sem akar bekerülni... (új) ITT
- (K)ápolók II. (új) ITT
- Kézi vezérlés helyett… (új) ITT
- Átvágtak minket a palánkon (új) ITT
- Helyzetjelentés - betekintéssel (új) ITT
- Helyzetjelentés - kitekintéssel (új) ITT
- Csak nézünk, mint a moziban (új) ITT
- Az alagút vége... (új) ITT
- Áldatlan állapot áldása (új) ITT
- A Blog válaszolt XIX.– A gyengék ereje (új) ITT
- Felelőtlen felelősök, avagy amikor a protekció (is) visszaüt (új) ITT
- Üldözés, vagy üldöztetés? (új) ITT
- Tehetetlen tettesek (új) ITT
- Az ebül szerzett jószág esete (új) ITT
- Nosztalgia - Lufis parádé (új) ITT
- NEM LOPNI, OPNI! (új) ITT
- A Közalkalmazotti Tanács tagja voltam... (új) ITT
- A Közalkalmazotti Tanács tagja voltam... II. (új) ITT
- Erősségük a gyengítés… (új) ITT
Folyamatosan bővitjük!
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT! www.pszicho.net
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)